Munkahelymegőrző program: ezért volt időigényes az elbírálás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsaknem 50 milliárd forint értékű munkahelymegőrző pályázatot hirdetett meg az elmúlt egy évben a kormány, aminek még az ötödét sem fizették ki az érintett cégeknek, írta tegnap a Népszabadság. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) szerint a lapban közölt információk félreértésre adhatnak okot. A munkahelymegőrző programok pályázatainak elbírálási sajátosságai.
Csaknem 50 milliárd forint értékű munkahelymegőrző pályázatot hirdetett meg az elmúlt egy évben a kormány, aminek még az ötödét sem fizették ki az érintett cégeknek, írta tegnap a Népszabadság.
Az SZMM közleményében az áll, hogy a munkahely-megőrzési célú pályázatok bírálati folyamata azért volt időigényes, mert a több szakaszos bírálat során a döntés előkészítői törekedtek arra, hogy kiszűrjék azokat a munkáltatókat, amelyek nem a válság miatt kerültek kedvezőtlen helyzetbe, valamint azokat, amelyek képtelenek arra, hogy munkavállalók munkahelyeit a támogatás ellenére hosszabb távon fenntartsák.
A szociális tárca úgy tájékoztat, hogy a meghirdetett programok az év során nem azonos időpontban indultak, ezért a döntések sem azonos időpontban születtek meg. Mivel havi bontású utófinanszírozásos programokról van szó, ezért döntő többségük a jövő év során ér véget. - Természetes, hogy emiatt minden érintett vállalkozás nem jutott hozzá a megítélt támogatás teljes összegéhez - emeli ki a szaktárca közleményében.
Az utófinanszírozás következtében a munkáltatók részére támogatás csak a benyújtott elszámolásokat követően fizethető ki. Az unió előírásai szerint nincs lehetőség az előfinanszírozásra, ezért a munkabér és járulékainak tényleges kifizetését a munkáltatónak meg kell előlegezni, és ennek megtörténtét követően van lehetőség arra, hogy a támogatás havi összegéhez hozzájussanak.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány eddig a nyertes cégek 77 százalékával kötött szerződést, amelyek részére a megítélt támogatás közel 56 százalékát kifizették. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által indított Munkahelyek megőrzéséért nevű programban is közel 50 százalékos a kifizetési arány, dacára annak, hogy a program később indult. A központi munkaerő-piaci programban a megítélt forrás 85 százalékát hívták le.
Mivel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a mikro-, kis- és középvállalkozások részére húszmilliárd forint keretösszegben kiírt programja lényegesen később, május végén indult, ezért ott a tényleges kifizetés is később fog megtörténni. Eddig a kkv-k a részükre megítélt források 17 százalékához jutottak hozzá. Tekintettel arra, hogy a nagyvállalati komponenst augusztus végén írták ki, így itt kifizetés még nem történt, áll a lapunknak eljuttatott sajtóanyagban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?