kapubanner for mobile

Munkahelyünk 2004-ben

A munkahelyek elektronizálása nagy változásokat idézett elő. És ezzel még messze nincs vége - írja az IBM Software Group Lotus-marketingért és -partnerekért felelős alelnöke.

Munkahelyünk 2004-ben 2004. április 19. Jean-Marc Favennec A munkahelyek elektronizálása nagy változásokat idézett elő. És ezzel még messze nincs vége - írja az IBM Software Group Lotus-marketingért és -partnerekért felelős alelnöke. hirdetés Napjaink munkakörnyezete gyökeres átalakuláson megy keresztül. A szervezeteknek egyre magasabb elvárásoknak kell megfelelniük, és végponttól végpontig terjedő üzleti folyamatokat alkalmazva, pillanatokon belül kell reagálniuk az új ügyféligényekre, piaci lehetőségekre és a külső veszélyekre. Ezzel együtt a dolgozóktól is mind nagyobb produktivitást várnak. Egy régi irányzat szerint a szervezési feladatok ellátásában a technológia előbb-utóbb felváltja az emberi munkaerőt. Az elmúlt néhány évben azonban be kellett látnunk, hogy az emberek nem helyettesíthetők - épp ellenkezőleg, akármilyen jól is sikerült automatizálni a háttértámogató folyamatokat, az üzletmenet fenntartásához minden korábbinál nagyobb szükség van rájuk. Felismertük, hogy a szervezeti produktivitás fokozására az egységes, igény szerint alakítható munkakörnyezetben futó számítástechnikai rendszerek interakciójának, kommunikációjának és együttműködésének erősítése a legjobb módszer. A technika fejlődésével párhuzamosan munkakörnyezetünk és -módszereink további változására, fejlődésére számíthatunk. Ennek hatását nemcsak a vállalatok, hanem az alkalmazottak is érezni fogják szerte a világon. Osztályok nélkül Milyen változások várhatók tehát a munkahelyen 2004-ben?• Az együttműködő technológiák révén mind fontosabb szerepet kap a személyes emberi kapcsolat az üzleti kommunikációban. – A vállalatok - mérettől függetlenül - az idén már kezdik felismerni, milyen nagy előnyöket hordoz az online elérhetőség kijelzése (presence awareness) és a többi együttműködési technológia az irodák között ingázó dolgozóknak és a mobil munkatársaknak. A bonyolult technológiák helyét mindinkább olyan produktív megoldások veszik át, amelyek lehetővé teszik, hogy a felhasználók minimális erőfeszítéssel szervezetükön vagy munkacsoportjukon belül mindenkihez eljuttassák a fontos információkat. • A fejlett technológia egyetemes hozzáférhetősége nyomán formálódni kezd a dolgozók osztály nélküli társadalma. – A szervezetek egyre inkább törekednek az egységes és univerzális dolgozói információszolgáltatásra. A tudásmunkások mellett új, kevésbé megszokott e-mail-felhasználóicsoportok (például bolti eladók, gyári munkások) is megjelennek az online közösségekben. Így a vállalatoknál osztály nélkülivé válik a dolgozói társadalom: a hierarchiában mindenki egyszerűen igénybe veheti az együttműködési és kommunikációs technológiákat. • Az elektronikus levelezés megszabadul a spam üzenetek áradatától. – A 2003-as év spam-ellenes programjai alapot teremtenek az IT-megoldások és a végfelhasználói folyamatok továbbfejlesztéséhez és pontosságuk növeléséhez. Mivel a beérkező levelek menedzselése már nem merül ki a spam-elhárításban, végre a nagyságrend kezelésére is elegendő figyelmet lehet fordítani, ami költségmegtakarításhoz és a dolgozói produktivitás növekedéséhez vezet. A felhasználók egyszerűen törölhetik a felesleges üzeneteket, és minden figyelmüket az értékes levelezési tartalom feldolgozására fordíthatják. • Ésszerűbbé és kevésbé észrevehetővé válnak a biztonsági folyamatok. – Lenyűgöző, ugrásszerű fejlődés várható idén a biztonsági módszerek és gyakorlat terén. Az új megoldások a végfelhasználói információelérést is befolyásolni fogják. A szoftvereknél például egyre általánosabbá válik az egyszeri bejelentkezés (single sign-on) alkalmazása. És ami még ennél is fontosabb: a dolgozók anélkül élvezhetik a fokozott biztonság előnyeit, hogy észlelnék a munkájukat támogató rendszerben végrehajtott változásokat. Új platformok Az e-mailtől az azonnali üzenetküldésen át az elektronikus tárgyalásokig, szinte minden együttműködést segítő alkalmazás elérhetővé válik kézi eszközökön. Egyre több cég gondoskodik majd kézi eszközökről adatai, alkalmazásai, munkatársai, telefonszámai stb. eléréséhez. A PDA-k használata növeli a dolgozói reagálókészséget. 2004. a vezeték nélküli csatlakozás terjedésének éve lesz, mivel mind több vállalat szeretné megadni munkatársainak a szabad, mobil munkavégzés lehetőségét. Ily módon a dolgozók akár egy kiállítási standról, vagy ügyfelük telephelyéről is elérhetik az irodai hálózat adatait. Nyílt szabványokra épülő termékek támogatják az üzletmenet szempontjából kritikus (business critical) alkalmazások integrációját. Ahogy a nyílt szabványok növelik az információ platformok és eszközök közötti hordozhatóságát, és elősegítik a különböző alkalmazások integrálását, egyre több olyan termék és platform megjelenésére számíthatunk, amelyek révén a dolgozók gyorsan és hatékonyan válthatnak az egyik alkalmazásról a másikra. A tanulás mind jobban beépül a vállalati környezetbe. A vállalatok továbbra is a teljesítmény javítását állítják a középpontba. Ezzel párhuzamosan az e-learning szervesen beépül működésükbe, és lehetővé teszi, hogy dolgozóik valódi és azonnali előnyt szerezzenek mások szakértelmének megismeréséből. Az oktatási programok pontosak és relevánsak lesznek a dolgozók elégedettségének és hozzáértésének növelése szempontjából. Az üzleti élet szereplőit alkalmazottaik gyorsabb és hatékonyabb munkavégzése teheti sikeressé. A produktivitás és a kreativitás terén jelentkező személyes fejlődéstől kezdve a hatékonyság és a rugalmasság javulásában megmutatkozó szervezeti előnyökig, a felsorolt változások mindegyike felbecsülhetetlen gyakorlati lehetőségeket hordoz.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens

Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk

Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek