kapubanner for mobile

Munkahelyvédelmi akcióterv: növekszik a kedvezményezettek száma

Az év elején életbe lépett munkahelyvédelmi akcióterv eredményei a várakozásoknak megfelelően alakultak: eddig 720 ezer munkavállaló foglalkoztatását könnyítette meg, és a munkáltatók költségei a program révén összesen 45 milliárd forinttal csökkentek.

images

Erről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt az MTI-nek adott interjúban. A gazdasági tárca vezetője szerint bizakodásra ad okot, hogy a kedvezményezett munkavállalók száma folyamatosan növekszik, júniusban mintegy 9 ezerrel több fő foglalkoztatását könnyítette meg az akcióterv.

A Nemzetgazdasági Minisztérium rendelkezésére álló júniusi, öthavi bevallást lefedő adatai szerint a legnagyobb kedvezményértéket az 55 év feletti foglalkoztatott munkavállaló utáni adókedvezményeket után kapták a munkáltatók, összesen 22,99 milliárd forintot. Ebben a kategóriában átlagosan 348,2 ezer dolgozó esetében vették igénybe havonta a járulékkedvezményt.

A szakképzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak után 11,99 milliárd forintnyi támogatást igényeltek, 196,7 ezer fős átlagos havi igénybevétel mellett. A 25 éven aluli munkavállalók esetében 6,18 milliárd forintnyi (95,3 ezres átlagos igénybevétel), a kismamák után 2,44 milliárd forintnyi (22,8 ezres átlagos igénybevétel), a pályakezdő fiatalok esetében 894 millió forint (8,1 ezres átlagos igénybevétel), a tartósan álláskeresők esetében pedig 475 millió forint (4,4 ezer fős átlagos igénybevétel havonta) támogatást igényeltek a programban résztvevők.

Varga Mihály kiemelte: a munkahelyvédelmi akcióterv jelentős szerepet tölt be a munkahelymegtartásban. "Válság idején nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne szűnjenek meg munkahelyek. Ha ezek mellé új munkahelyek is megszületnek, akkor 2013 mindenképp pozitív év lesz a munkaerőpiacon" - fogalmazott.

Orbán Viktor miniszterelnök 2012 júliusában hirdette meg a kormány munkahelyvédelmi akciótervét, amelynek célja a munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése az élő munkára rakódó terhek mérséklése révén. A tízpontos program keretében kiemelt munkavállalói csoportok esetében csökken a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Repkedő milliárdok - Ők a legjobban kereső magyar sportolók

A legjobban kereső magyar sportolók listájára a húszéves Tóth Alex is felkerült, aki több mint 800 millió forintos éves fizetést tehetett zsebre. Teljes cikk