Munkát keres 370 volt Artesyn dolgozó
Az Artesyn tatabányai üzemének végleges felszámolásával 370 munkavállaló kerül utcára. Az önkormányzat most azt igyekszik orvosolni, hogy az elbocsátott dolgozók a váratlan gyárbezárási döntés után milyen módon juthatnának a lehető leghamarabb ismét munkához.
Az egyen-, és váltóáramú tápegységeket gyártó tatabányai Artesyn gyárat az év végén végleg bezárják.
Mint arról Hoffmann Károly az üzem ügyvezető igazgatója a sajtó számára már korábban beszámolt, a gyárbezárásra a cég vásárlói körének új elvárásai miatt lett szükség. A legtöbb felvásárló vállalat ugyanis Indiába, Brazíliába és Kínába helyezte át gyártását, így az újonnan kialakult piacpozícionálási feltételeknek a tatabányai üzem már nem tud megfelelni. Az ügyvezető igazgató úgy nyilatkozott, hogy az amerikai tulajdonú vállalat hosszas mérlegelés után a kanadai érdekeltségű szerződéses partneréhez, a Celestica romániai gyárába helyezi át a tatabányai termelőkapacitását.
A termelésáthelyezéssel párhuzamosan azonban a gyár 370 alkalmazottja munka nélkül marad. Az Artesyn amerikai igazgatótanácsának döntése előtt már csak azért is értetlenül állnak a dolgozók, mert az elmúlt 4 hónapban 100-nál is több új alkalmazottat vettek fel mintegy 300 millió dolláros pluszberuházás kíséretében. Ennek ellenére ha napokon belül nem is, de novemberben és decemberben végleg búcsút inthetnek eddigi munkahelyüknek.
Bár a helyzet orvoslására a tatabányai önkormányzat -a munkaügyi központban szervezett átképzéseken és egy, a napokban létrehozott "munkába-helyezési csoport" létrehozásán túl- minden segítséget megad az érintetteknek, tény, hogy a hirtelen állás nélkül maradt több száz dolgozóknak nem lesz könnyű dolga újra elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?