kapubanner for mobile

Munkaviszonnyá alakítaná az otthoni ápolást Mesterházy

Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt javasolja a kormánynak, hogy az otthoni ápolást végzők tevékenysége fokozatosan váljon munkaviszonnyá.

Mesterházy Attila kedden, egy XIII. kerületi gondozóházban történt látogatása után tartott sajtótájékoztatóján kezdeményezte azt is, hogy európai uniós források bevonásával az érintettek részt vehessenek az ápoláshoz kapcsolódó speciális szakmai képzésen.

A kormányfőjelölt szerint fontos, hogy a kormány valamilyen megoldást találjon a mintegy 53 ezer érintett és családjuk számára. Közölte: azt várja, hogy a kormány a következő hónapban készítsen kormányrendeletet és dolgozza ki "a megoldás első lépéseit".

Mint elmondta, jelenleg azok a családok, amelyek egyik tagja ápolásra szorul, választhatnak, hogy bentlakásos intézményben helyezik el vagy otthon ápolják hozzátartozójukat. Ez utóbbi ma nem számít munkaviszonynak, így "ez a szegénységhez közel viheti a családot".

Mesterházy Attila közölte: az ápolás munkaviszonnyá alakítása a becslések szerint mintegy 20 milliárd forintba kerülne a költségvetésnek, hiszen legalább a minimálbér szintjére kellene emelni az ápolási díj összegét. Úgy vélte, a megoldáshoz közelebb vihetne, ha az otthon ápolást végzők a tevékenységükhöz kapcsolódó képzésen vehetnének részt, s e képzettséggel később máshol munkát is vállalhatnának.

Mint fogalmazott, "egyfajta együttműködésben az egyik család tudna a másikon segíteni akár egyfajta szociális szövetkezetként", így nemcsak segítenének, de munkához is juthatnának ezen a "speciális munkaerőpiacon". Emlékeztetett arra, hogy az idén a büdzsében 13 milliárd forint körüli összeget biztosítottak ápolási díjra az 53 ezer érintett számára.

Tóth József (MSZP), XIII. kerületi polgármester is arra hívta fel a figyelmet, hogy a gondozóházak fenntartása sokkal többe kerül, mint ha a gondozottakat otthon látnák el. A kerületi vezető is egyetértett azzal, hogy az ápolási díjban részesülők tevékenysége váljon fokozatosan munkaviszonnyá. Utalt arra is, hogy jelenleg az ápolást végzők - jórészt formálisan munkanélküliként - nagyon nehézen tudnak visszatérni a munka világába.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek