Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn hivatalában fogadta Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökét, az egyeztetés folyamán a felek a magyar gazdaság aktuális helyzete mellett áttekintették a magyarországi vállalatok versenyképességét befolyásoló hazai és nemzetközi gazdasági folyamatokat, a rövid és hosszú távú célokat, kihívásokat - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a miniszter hangsúlyozta, hogy a kormány 2024-ben újraindítja, 2025-ben pedig tovább emeli a gazdasági növekedés ütemét, ha pedig véget ért a háború, Magyarország újra Európa egyik leggyorsabban fejlődő gazdasága lesz.
Nagy Márton és Parragh László egyetértett abban, hogy a gazdasági növekedés újraindítása közös cél és érdek. A felek megállapították, hogy a növekedést segítő folyamatok már most is kifejezetten pozitív irányba tartanak, azonban további lépésekre van szükség. Bíztatónak ítélték meg többek között, hogy - az infláció sikeres letörésének köszönhetően - a fél éve dinamikusan növekvő reálbérek hatására a kiskereskedelmi forgalom megkezdte a helyreállást - írják a közleményben.
Tekintettel arra, hogy a magyar EU-elnökség egyik kiemelt fókuszpontja a versenyképesség lesz, ezért a felek egyetértettek abban, hogy Európa versenyképességének visszaszerzése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a kkv (kis- és közepes vállalkozás) 2005 óta hatályos fogalmának újrafogalmazására is. Így célszerűnek mutatkozik többek közt a 250 fős létszám 500 főre emelése, vagy a jelenlegi 50 millió eurós árbevételi határ 100 millió euróra növelése - közölte az NGM.
Nagy Márton támogatásáról biztosította Parragh Lászlót az elképzeléssel kapcsolatban, hiszen a kkv fogalmának megváltoztatása bővítheti a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit, így hozzájárulhat azok további megerősítéséhez - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?