kapubanner for mobile

Négyezer állást szüntet meg a Motorola

A Motorola bejelentette, hogy további négyezer állást szüntet meg az idei évben költségcsökkentési programja keretében, hogy újra nyereségessé tegye a vállalatot.

A világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója, az amerikai központú Motorola június végéig közel 3500 embert bocsát el.

Az előrejelzések szerint a vállalat a leépítéssel és más, költségcsökkentő akciókkal éves szintem hatszázmillió dollárt spórol meg, írja a BBC News.

Lawrence Harris, iparági elemző szerint az újabb létszámleépítés segíteni fog a vállalatnak, hogy az újból nyereséges legyen, de nem elég, hogy megduplázzák a digitális piacon a profitot. "Ehhez új, izgalmas termékekre van szükségük" - tette hozzá.

Januárban a Motorola bejelentette, hogy negyedéves nyeresége 48 százalékkal 624 millió dollárra esett.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek