kapubanner for mobile

Négyezer munkahelyet teremthet a panelprogram

Négyezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé a panelprogram újraindítása a szakemberek szerint. A nemzeti fejlesztési miniszter kedden jelentette be, hogy országosan 8 ezer panellakás korszerűsítése kezdődik meg, amely csaknem 9 milliárd forintos megbízást jelent az építőiparban és a felújításban résztvevők számára - írja a hirado.hu.

images

Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Híradónak elmondta, több megrendelést és bővülő foglalkoztatást vár a felújításoktól, a kis- és közepes vállalkozások számára pedig komoly lehetőségek rejlenek a panelprogramban. "Negyed évre mintegy három-négyezer ember foglalkoztatását teszi lehetővé ez, és azért is fontos, mert a magas építőiparban kevesebb a megrendelés és itt nagyszámú kkv dolgozik" - mondta az ÉVOSZ elnöke.

A panelprogram nem csak az építőiparnak kedvez, számítások szerint átlagosan 15-20 százalék körüli megtakarítást is hozhat az energetikai felújítás a lakóknak.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek