Négymillióan vesztették el állásukat a válság miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMintegy négymillió munkahely szűnt meg tavaly az Európai Unióban a válság miatt - tette közzé hétfőn az Eurostat.
Az unió statisztikai hivatalának adatai szerint a 27 tagországban 1,8 százalékkal(4.021.000 fővel) csökkent a foglalkoztatás tavaly az egy évvel korábbihoz képest. 2008-ban még 0,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban 2007-hez viszonyítva.
A legtöbb munkahely a feldolgozóiparban, az építőiparban, valamint a kereskedelemben, a szállításban és a távközlésben szűnt meg. A mezőgazdaságban, a közigazgatásban, az egészségügyben és az oktatásban viszont nőtt a foglalkoztatás.
A legtöbb munkahely a feldolgozóiparban, az építőiparban, valamint a kereskedelemben, a szállításban és a távközlésben szűnt meg. A mezőgazdaságban, a közigazgatásban, az egészségügyben és az oktatásban viszont nőtt a foglalkoztatás.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?