kapubanner for mobile

Nem hasítanak: sztrájk a paksi atomerőműben

A paksi atomerőműben a dolgozók egy része sztrájkba lépett, de a teljesítmény nem csökkent - közölte Mittler István szóvivő

A Paksi Atomerőmű Rt. sztrájkot szabályozó előírásait betartva kezdődött meg a három szakszervezet közül az egyiknek, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) 72 órás munkabeszüntetése. Berkes Sándor, a MÉSZ elnöke szerint rögzítették a sztrájk tényét az ügyeletes mérnöki naplóban, jegyzőkönyvbe került a munkáltató és az érdekvédelmi szervezet megállapodása az elégséges szolgáltatásról, azonban a blokkokban - az előzetes tervekkel ellentétben - nem csökkent 5 százalékkal a teljesítmény.

Jócskán túlteljesítette tavalyi terveit a Paksi Atomerőmű
Mittler István az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére elmondta: a közüzemi nagykereskedő, azaz a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) a magyar villamosenergia-ellátás biztonságos működése miatt nem járult hozzá a hétfői teljesítménycsökkentéshez, de ez nem jelenti azt, hogy a dolgozók ne sztrájkolhatnának.

Berkes Sándor közölte azonban, hogy a szakszervezet megvárja a három bejelentett nap végét, s amennyiben az MVM mindhárom napon megtagadja az engedélyt a teljesítménycsökkentéshez, a munkabeszüntetést "megakadályozott sztrájknak" tekinti, s bírósághoz fordul.

A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete (MÉSZ) a műszakos munkavállalók részére 15 százalékos bérfejlesztést követel, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztását.

A munkáltató mindössze 5 százalékos átlagkereset növelést ajánlott, s ezen felül az idén minden dolgozónak csaknem 1 millió forint értékű éves szociális és jóléti juttatást.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek