Nem kell adózni a jövőben a házimunka után
A kormány megtárgyalta és elfogadta az adórendszeren kívüli kereset bevezetését Magyarországon - mondta Matolcsy György a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
A nemzetgazdasági miniszter kifejtette: a kabinet arról döntött, hogy olyan értelmű törvényjavaslatot terjeszt majd a parlament elé, amely a családoknál végzett házi munkáért, idősek segítéséért kapott jövedelmet kivonja az adózás alól.
"Ha valaki egy családnál házi munkát végez, gyermekgondozásban vesz részt, vagy idősek ellátását segíti, az ilyen jellegű munkát adórendszeren kívüli keresetnek nyilvánítja a kormány" - mondta a miniszter. Aláhúzta: ezeknél a munkáknál megszünteti a kormány a szjá-t, a tb-fizetési kötelezettséget, a munkaadó családnak csupán az lesz a dolga, hogy 1.000 forintos egyszeri, havi/fő regisztrációs díjat fizessen be.
A miniszter azt is bejelentette, hogy előkészítik a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetését, amelyet 2011. január elsején vezetnének be. A kormány a jövőben a jelentős összegű költségvetési pénzből gazdálkodó intézményekhez úgynevezett költségvetési felügyelőket is kiküldhet - közölte a nemzetgazdasági miniszter.
Ezeknek a felügyelőknek joguk lesz arra, hogy például a nagyobb kórházak, intézmények, vagy egyetemek számláit átnézzék, ellenőrizzék, és jogukban áll majd az is, hogy leállítsanak bizonyos beszerzéseket - emelte ki. Matolcsy György szerint a kormány így egyes esetekben akár 25 százalékos megtakarítást is elérhet.
A miniszter közölte: a kabinet döntött az egyenes ági, vér szerinti leszármazottak esetében az örökösödési, ajándékozási illeték eltörléséről is. Ötven literig otthon mindenki készíthet gyümölcspárlatot, ez után jövedéki adót nem kell fizetni - mondta Matolcsy György. Hozzáfűzte: ha 50 liter fölött készítenek gyümölcspárlatot, azután már természetesen jövedéki adót kell befizetni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek