Nem kívánják saját munkájukat gyereküknek a britek
A brit munkavállalók háromnegyede nem szívesen ajánlaná gyerekének azt a munkát, melyet ő végez.
A Select Appointments felmérése szerint teljesen már foglalkozást szánnak gyermekeiknek a britek, mint amit ők választottak. Mindössze 17 százalékuk szeretné, ha az utód követné őket karrierválasztásában. A hagyományos gondolkodás - mely szerint az a legjobb, ha szülei nyomába lép a gyerek - ezek szerint megdőlt a szigetországban. A kutatók szerint a britek nagy kedvencének, David Beckhamnek gázszereléssel foglalkozó apja sem bánkódhat nagyon, hogy fia nem tudna egy elállítódott központi fűtést megjavítani.
A felmérés során ezer főt kérdeztek meg, különböző szektorokból és foglalkozási csoportokból. Az eredmények szerint jóval kötetlenebbül dönthetnek egy-egy szakma mellett a fiatalok, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt. A szülők nem akarják befolyásolni gyerekeiket, vagy pedig arra biztatják őket, más utat válasszanak, mint ők tették karrierjük kezdetén. A társadalmi változások ellenére azonban a család mindig döntő hatással lesz a karrierdöntésekre, mutat rá a Select Appointment felmérése.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?