Nem lehet kiszámolni majd az új nyugdíjakat
A parlament előtt levő törvényjavaslat megváltoztatja a nyugdíj számításának módját: nem a nyugdíjba vonulás előtti második évhez igazítják a kereseteket, hanem a nyugdíjba vonulást megelőző év lesz a "horgony" minden ezt megelőző évre nézve - derült ki a Napi Gazdaság mai számából.
Tehát a 2008 januárjától nyugdíjassá váló személy járandóságának pontos számításhoz ismerni kellene az előző évi, tehát a 2007-es országos nettó átlagkereseti adatot. A KSH által rendelkezésre bocsátott, hivatalos adat azonban csak a tárgyhónapot követő második hónapban jelenik meg. Ez azt jelenti, hogy a 2007. decemberi nettó átlagkereset, és ezzel együtt az egész éves adat tehát legkorábban 2008 februárjában lesz ismert.
Az induló nyugdíjakat így csak becsülni lehet majd, s évközben korrigálni kell. A kérdés az, hogy a kormány alulbecsüli az induló nyugdíj mértékét, s évközben egészíti ki a szükséges mértékre a nyugdíjat, vagy visszavesz a járandóságból, ha esetleg felüllövik a nyugdíjakat. Utóbbi kapcsán a szakértők megjegyezték, hogy politikailag nehezen vállalható döntés lenne egy már megadott járandóság visszavétele.
A lap arra is kitér, hogy a teljes valorizáció 2,5-4,5%-kal felfelé húzza a nyugdíjalapot, de egyéb változások 12-15%-kal mérséklik azt. A jövőben ugyanis már nemcsak az szja-t, hanem a keresetek utáni járulékokat sem fogják figyelembe venni a nyugdíjalapban.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?