Nem lesznek elbocsátások az intézményátvétel miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNem jár létszámleépítéssel a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vétele, amely országosan mintegy 740 intézményt érint - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-t.
A miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy 2012. január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket, és azokkal együtt a megyei közgyűléseknél eddig felhalmozódott mintegy 180 milliárd forintnyi adósságot is, amelynek rendezéséről, esetleges átütemezéséről tárgyalások kezdődnek a hitelezőkkel, azaz a bankokkal.
A tárca az MTI megkeresésére azt közölte: a KIM és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a meglévő adataik alapján felmérte az átadás által érintett intézményi kört, ennek alapján országosan 739 intézmény lehet érintett, ebből 30 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közművelődési és 25 egyéb intézmény.
A közigazgatási minisztérium hangsúlyozta, hogy még nem született döntés az átadandó intézmények pontos számáról. Rámutattak arra, hogy minden megyében működik bizottság, amelynek feladata az intézményi kör, a feladatellátáshoz kapcsolódó személyi, költségvetési és vagyoni kérdések felmérése.
A KIM jelezte, az átadás-átvétellel kapcsolatos intézkedések tekintetében előkészítés alatt áll az a jogszabálycsomag, amely a végrehajtást fogja szabályozni. A megyei irányítású közintézmények sok tízezer embert foglalkoztatnak, akiknek a jövője korábban bizonytalan volt, hiszen nem lehetett tudni, hogy a fenntartó önkormányzat képes lesz-e hosszú távon működtetni az adott intézményt vagy nem --– közölték.
Hozátették: az intézményekkel együtt a feladatot - beleértve a megyei közgyűlés hivatalaiban ellátott irányítási feladatokat is - -– ellátó munkatársak is átkerülnek az állami szervekhez, így a feladatátvétel nem jár együtt létszámleépítéssel. Az átadás részleteit rendezni hivatott jogszabályok előkészítése keretében folyamatos a konzultáció a felek között az átadandó intézményi kör, személyi állomány, költségvetési források tekintetében -– - tudatta a minisztérium.
Magyar Nemzet/MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?