Nem számít a fiataloknak a fizetés - még
A fiatalok számára a szakmájukon belüli elismertség és a hasznos munkavégzés fontosabb célok, mint a gazdagság, a rangsor végén pedig a hatalom és a hírnév szerepelnek - derül ki egy felmérésből.
Abban ugyan a felmérésben résztvevő összes fiatal egyetértett, hogy a megfelelő egzisztenciális szint elengedhetetlen a boldoguláshoz, az olyan tényezők, mint a szakmai elismertség és munkájuk haszna többek számára kiemeltebb jelentőséggel bírnak; előbbit a 15-25 évesek 38 százaléka, utóbbit 29 százalékuk válaszolta. Az anyagi gazdagságot, mely a korosztály 15 százalékánál szerepel fő célként, a másokon való segítés is szorosan megközelíti; előbbi a fiúk/férfiak, utóbbi a lányok/nők körében dominánsabb.
Az elkövetkező 10 év távlatát tekintve a célcsoport kétharmadának van elképzelése, terve a jövőre nézve, még ha nem is tartja azokat sziklaszilárdnak, meglepő ugyanakkor, hogy a fiatalabbak, 15-17 évesek, határozottabbak e téren, mint idősebb társaik. Úgy tűnik tehát, hogy a pályaválasztás előtt állók inkább tudnak előre tervezni, mint a pályájukon már elindult társaik.
A 23-25 évesek az orvosi- után a műszaki diplomát tartják hazánkban a legértékesebbnek. Ezt követik a jogi- és a közgazdasági-, gazdasági szakok. Az informatikus végzettség furcsa mód csak a negyedik a rangsorban, a lista végén a bölcsész és a művészeti diplomák szerepelnek.
A felmérést az NRC Piackutató 2009. április 30. és június 29. között végezte 3.000 fő online megkérdezésével. A kutatás a célcsoporton belül külön vizsgálja a 15-17 évesek, a 18-22 évesek és a 23-25 évesek csoportját, valamint a nőket és a férfiakat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?