Nem sztrájkolni, tárgyalni akarnak a vasutasok
Nem született megállapodás a kormány és az öt reprezentatív vasutas szakszervezet között a kollektív munkaügyi vitán hétfőn.
Antali Károly kormánybiztos az ülést követően elmondta, hogy a szakszervezetek véleményét mérlegelte és javasolja a miniszternek, hogy a szüneteltetésre szánt Nyíregyháza-Vásárosnamény és Karád-Siófok vasútvonalakra rendelje meg a személyszállítási közszolgáltatást.
Az egyeztetést november 9-én és 16-án folytatják.
Borsik János, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének ügyvezető alelnöke az egyeztetést követően újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy nem derűlátó, mert még egy emlékeztetőt sem sikerült aláírni a hétfői tárgyalásról.
Kérdésre válaszolva Borsik János elmondta, hogy a szakszervezetek nem foglalkoztak a sztrájkkal, továbbra is tárgyalni akarnak. Továbbra is elutasítják a mellékvonalak bezárását, mert szakmaiatlan a dolog, és érdemben nem járulna hozzá a 40 milliárd forint megspórolásához. Megismételte korábbi véleményét, hogy a közösségi közlekedés átalakítása, köztük a mellékvonalakról a döntés kormányzati, és nem minisztériumi hatáskör, és erről tárgyalni kell.
Borsik János elmondta: a szakszervezetek ellenzik azt is, hogy a kormány a GYSEV-nek adjon át vonalakat a MÁV-tól.
Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) alelnöke az egyeztetés vége előtt távozva újságíróknak elmondta, hogy valószínűleg lesz sztrájk, mert a hétfői egyeztetésről a kormány által beterjesztett emlékeztető egy ultimátum. A dokumentum arról szól, hogy a szakszervezetek vegyék tudomásul, hogy a kijelölt mellékvonalakon a személyszállítási szolgáltatást felszámolják. Hangsúlyozta, hogy a bezárásra szánt mellékvonalak több száz vasutasnak ad munkát. Bárány Balázs úgy értékelte, hogy a kormány nem veszi komolyan az egyeztetést, sőt a kabinet úgy véli, szabad gazdája az országnak, holott "a Magyar Államvasút nem Sukkoró" - tette hozzá. Kifogásolta, hogy a kormány mindenfajta előzetes hatástanulmány nélkül a GYSEV-nek át kiván adni vonalakat a MÁV-tól.
Az egyeztetést követően Andrási Miklós, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a kormány kijelölt tárgyalója elmondta, hogy szakszervezetek kérésének megfelelően foglalkoztatáspolitikai tervezetet terjesztett elő, de a szakszervezetek a jelenlegi helyzetben nem tartották aktuálisnak az erről történő tárgyalást. A következő egyeztetésig a MÁV-csoport egyes vállalatainál a szakszervezetek tárgyalnak a foglalkoztatásról.
Antali Károly újságírói kérdésre közölte: a két szárnyvonal megmenekülése mögött nem volt politikai lobbi. A szakszervezetek javaslatait a szüneteltetésre szánt mellékvonalakról tételesen megvizsgálták. Hozzátette: a közlekedési minisztérium honlapján kedden megjelentetik az új vasúti menetrendre vonatkozó miniszteri javaslatot.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Szakszervezet alakult a Samsungnál – egyre több dolgozó csatlakozik a gödi botrány után 1 hónapja
- Egy sornyi szakszervezet kéri a korkedvezményes nyugdíj visszaállítását 2 hónapja
- Veszélyben az audis bérelőny? Új stratégiával készül a szakszervezet 2 hónapja
- 10 követelés, ami minden dolgozót érint – országos petíció indult a bérek és a munkafeltételek miatt 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 8 hónapja
- Két órára leállt a munka a győri autóalkatrészgyártó üzemben 10 hónapja
- Három embert ítéltek el egy vasúti munkás halála miatt 11 hónapja
- "Meddig lehet ezt tűrni?" - Közös figyelemfelkeltő demonstrációba kezdhetnek a közlekedésben dolgozók 12 hónapja
- Egyre durvább támadások érik a vasutasokat, a szakszervezet jogi és rendőri védelmet kér 13 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?