Nem túl bíztató a foglalkoztatási és szociális helyzet az EU-ban
Az Európai Bizottság negyedéves munkaügyi jelentése szerint az Európai Unió tagországaiban az idei első negyedévben mutatkoztak ugyan a javulás bizonyos jelei, de a foglalkoztatási és szociális helyzet továbbra sem biztató.
A jelentés megerősítette, hogy a foglalkoztatás az EU-ban stagnál, az euróövezetben pedig csekély mértékű csökkenést mutat. Az uniós munkanélküliségi átlag az év eleje óta 10 százalék fölött van, és a vizsgált időszakban a tagállamok nagy részében emelkedett.
Andor László foglalkoztatási biztos szerint a legfrissebb adatok azt mutatják, hogy a tagországok jelentős részében a foglalkoztatási helyzet és a megélhetési feltételek romlanak. Ez szerinte alátámasztja annak fontosságát, hogy a nemzetközi gazdasági válságra "robusztus" megoldást találjanak az EU-ban, a tagállamok pedig tegyenek eleget azoknak az országspecifikus ajánlásoknak, amelyeket a brüsszeli bizottság fogalmazott meg számukra. "Támogatni kell az erősen munkahelyteremtő hatású növekedést, és meg kell előzni a munkanélküliek tartós kizárását a munkaerőpiacról" - fogalmazott brüsszeli közleményében a magyar biztos.
A negyedéves jelentés javuló irányzatról számol be a nők munkaerő-piaci bevonását illetően, a fiatal korosztály foglalkoztatásánál viszont növekvő inaktivitást állapított meg.
Vizsgálta a jelentés a munkaerő nemzetközi mozgását is. Eszerint a dél-európai és a közép-európai országokból is fokozódott a munkaerőmozgás.
Az Európai Bizottság megállapította, hogy míg a nemzetközi válság kezdetén bekövetkezett sokk miatt a szociális védelemre szolgáló kiadások növekedtek a tagországok többségében, 2009 óta ezek mértéke csökkenőben van.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek