kapubanner for mobile

Nemet mondani is tudni kell az érvényesüléshez

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Másokat nem akadályozva az előbbre jutásban, önmagunk életét igyekszünk hatékony és sikeres módon irányítani: ez az önmenedzselés lényege, derül ki a Világgazdaság cikkéből.

Bölcskei Mónika, a Riss & Partners Kft. vezető tanácsadója szerint a legfontosabb, hogy elhiggyem, bármilyen körülmények között bármire képes vagyok, és ezután tudom ezt a környezetemmel is elhitetni.

Egyénileg, külső kontroll nélkül, coach, vagyis edző segítségével, de akár tréningeken keresztül is menedzselheti magát, aki szeretne nagyobb önismeretre szert tenni, mely feltétele a sikernek. A pszichológus is segíthet abban, hogy megismerjük a cselekedeteink hátterében megbúvó okokat, adottságokat és képességeket. Az optimizmus, a pozitív hozzáállás segít a kudarcok kezelésében, de a bonyolult feladatok megoldását is ösztönzi. Legyenek elérhető céljaink, megvalósítható terveink, tanácsolja a szakember.

Nagy előny, ha valaki megtanul nemet mondani, hiszen az önmenedzselés szerves része, hogy nem kell minden feladatot elvállalnunk, és tudnunk kell, hogy nem minden gond a mi problémánk, írja a Világgazdaság.

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek