kapubanner for mobile

Németország - az erős gazdaság segíti a foglalkoztatást

Továbbra is jól alakulnak Németországban a foglakoztatási mutatók a kedvező konjunktúrának köszönhetően: az állásban lévők száma 1,7 százalékkal 39,6 millióra emelkedett a második negyedben az egy évvel korábbihoz képest. Elsősorban az építőiparban és a szolgáltatásban nőtt a foglalkoztatottak száma.

A statisztikai hivatal adatai szerint az első negyedhez képest 1,2 százalékkal bővült a foglalkoztatás, az elmúlt három év átlagánál gyorsabb ütemben.
Michael Glos német gazdasági miniszter július végén megerősítette azt a kormányzati várakozást, hogy jövőre 3,5 millió alá csökken a munkanélküliek száma Németországban. Idén júniusban 3,818 millió munkanélkülit tartottak nyilván. A júniusi munkanélküliségi ráta 9,1 százalékra csökkent a májusi 9,2 százalékról. Tavaly júniusban 10,5 százalékos volt a munkanélküliség.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek