Németország is bevándorlási szigorításokra készül
Nagy-Britannia után a német kormány is szigorítaná az uniós munkavállalókra vonatkozó szabályokat, a szociális visszaélések miatt. Ugyanakkor a hangvétel a brit megfogalmazáshoz képest sokkal finomabb, a tervezet hangsúlyozza, hogy nem kívánja korlátozni a személyek szabad áramlását az Unióban.
A javaslatok között szerepel, hogy korlátozzák 3 hónapra az álláskeresésre rendelkezésre álló időt a munkavállalás céljával beköltöző uniós külföldiek esetében. Ezt azt jelentené, hogy távoznia kell az országból azoknak a külföldi uniós állampolgároknak, akik három hónap alatt nem találnak állást és segélyre szorulnának.
Jelenleg nincs időbeli korlátja a németországi tartózkodásnak. Egy másik javaslat szerint adóazonosító szám megadásához kell kötni a családi pótlék kiutalását. Erre elsősorban azért van szükség, mert előfordul, hogy bevándorló szülők egyszerre több tartományban igényelnek családi pótlékot gyermekük után.
A tervezet harmadik fő eleme, hogy a szociális juttatásokkal visszaélő bevándorlókat bizonyos időre ki kell tiltani az országból. Jelenleg csak a közrend, a közbiztonság és a közegészségügy veszélyeztetése miatt lehet kitiltani Németországból uniós állampolgárokat.
Hangsúlyozzák, hogy ezzel nem a munkaerő szabad áramlását kívánják korlátozni, hiszen ennek a vívmánynak Németország haszonélvezője, viszont az úgy nevezett szociális turizmust csökkenteni szeretnék. Emellett szigorúbban büntetnék a bevándorlókat kihasználó német munkáltatókat is,
A tervezet kidolgozását a munkaügyi tárca és a belügyminisztérium irányította. A két miniszter közösen mutatja be az anyagot a szerdai kormányülésen.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?