kapubanner for mobile

Nemzetközi szakértői testület tagja lett az üdülési alapítvány

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány meghívást kapott az Európai Bizottság Vállalkozáspolitikai és Ipari Főigazgatósága által szervezett Szenior Üdültetési Szakértői Testületbe, amelynek első munkamegbeszélésére 2014. január 29-én kerül sor Brüsszelben – írja az alapítvány közleménye.

A Főigazgatóság, amelyhez a turizmus és a szociálturizmus is tartozik, kérdőívet küldött az uniós tagállamok turisztikai szervezeteinek, feltérképezve az adott tagállam szociálturisztikai gyakorlatát, elsődlegesen az idősebb korosztály, illetve egyéb célcsoportok (fiatalok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők) részvételére koncentrálva.

Mivel az Erzsébet-program célkitűzései illeszkednek a fenti koncepcióba, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány munkatársai decemberben elkészítették a válaszdokumentumot, összegezve az Erzsébet-program eddigi eredményeit és pénzügyi hátterét. A bemutatkozás alapján az Alapítványt meghívták abba a szűk körű, 23 szakértőből állói testületbe, amely – az európai országok gyakorlatát elemezve – javaslatokat fogalmaz meg az európai szociálturisztikai kezdeményezések lehetséges jövőbeni irányaira vonatkozóan.

A lehetőséget az alapítvány arra is fel akarja használni, hogy megismertesse a nemzetközi közösséggel a Erzsébet-program működését.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek