Nemzetközi tüntetés szerveződik Budapesten
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNemzetközi demonstrációt szervez Budapesten április 9-ére az európai szakszervezetek szövetsége (ETUC), hogy az informális EU-pénzügyminiszteri üléssel párhuzamosan tiltakozzon az uniós országokban a gazdasági szigor jegyében bevezetett intézkedések ellen.
A magyar szakszervezeti szövetségekkel közösen szervezendő tüntetésen - az ETUC hétfőn Brüsszelben kiadott közleménye szerint - a résztvevők "szociálisabb Európáért, igazságos bérekért és minőségi munkahelyekért" is felemelik majd a szavukat.
A szakszervezetek kifogásolják, hogy az uniós hatóságok és a tagországok kormányai a nemzetközi gazdasági válságból kivezető utat a közkiadások csökkentésében és a bérek leszorításában látják. Az ETUC tagjai úgy vélik, hogy a szociális visszalépéssel szemben más választási lehetőségek is léteznek - derül ki a közleményből.
A szakszervezetek kifogásolják, hogy az uniós hatóságok és a tagországok kormányai a nemzetközi gazdasági válságból kivezető utat a közkiadások csökkentésében és a bérek leszorításában látják. Az ETUC tagjai úgy vélik, hogy a szociális visszalépéssel szemben más választási lehetőségek is léteznek - derül ki a közleményből.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?