Nettó 160 ezret remélnek a közgazdász pályakezdők
A pénzügyi terület végzőseinek rendeztek állásbörzét csütörtökön a Budapesti Gazdasági Főiskolai Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán (PSZF). Az utolsó éves hallgatók optimistán sétáltak a standok között, nem véletlenül: a tanult szak keresettnek számít az álláspiacon. A nettó 160 ezer forintos bérigényt azonban a cégek képviselői túlzásnak tartották.
A 22 éves Novák Tamás a BGF számvitel szakos hallgatója. A végzős fiatalember könyvvizsgáló cégnél szeretne elhelyezkedni, első munkahelyén legalább nettó 150-200 ezres fizetésre számít. Multinál helyezkedne el, a már régebb óta dolgozó barátok, ismerősök pozitív tapasztalatai alapján választ munkahelyet. "Nem mindegy, mit, mikor, mennyit és kikkel kell dolgoznom"- tette hozzá. A kezdő fizetésről hallottak egyébként megfelelnek egy napokban megjelent felmérés adatainak, melyben a Budapesti Corvinus Egyetem végzősei átlagban nettó 160 ezres fizetésben gondolkodnak.
Irreális pályakezdői bérigények
Hogyan vélekednek erről a cégek? Az állásbörze kiállítói a 160 ezer nettót túlzásnak érzik. Hozzátették, gyakran találkoznak irreális pályakezdői bérigénnyel. Akad azonban tanácsadó, aki úgy véli: tőkeerős multinacionális nagyvállalatnál nem túlzás ez az összeg, de akkor a fizetés már a béren kívüli juttatásokat is tartalmazza. A HR-esek elmondták, hogy a nagy túljelentkezés ellenére nem könnyű jó jelentkezőket találni. Átlagon felüli eredményt még mindig a régi, nagy nevű intézmények végzősei produkálnak.
Öt év a menedzseri kinevezés
Jó hír a pályakezdőknek: pénzügyi végzettséggel, megfelelő szakmai-elméleti teljesítménnyel és nyelvtudással akár néhány hét alatt álláshoz lehet jutni. Farkas Beáta, az Ernst & Young pályakezdők toborzásáért és kiválasztásáért felelős HR-tanácsadója úgy tájékoztatott: a cég jelenleg az adótanácsadás, a könyvvizsgálat és az informatikai audit területre keres pályakezdő, elsősorban pénzügy, számvitel és adó-illeték szakirányon végzős hallgatókat. A pályakezdők az első két évben asszisztensként indítanak, három-négy év munkatapasztalattal seniorokká, míg öt-hat év gyakorlattal menedzserekké válhatnak - ráadásul fizetésük a teljesítmény függvényében évente, sávosan emelkedik. Farkas arról is beszámolt: bár alapvető elvárás lenne a pályakezdő jelentkezőkkel szemben az angol nyelv ismerete, napi tapasztalatai alapján mindössze a pályázók 60 százaléka beszéli a nyelvet megfelelő szinten.
Négy hét a könyvelői asszisztensi állásig
Könyvelő asszisztenst és gyakornokot keresett a Process Solutions Kft. heti 32 órás munkára. Faragó Krisztina HR-munkatárs elmondta: főként utolsó éves egyetemisták/főiskolások jelentkezését várják a programba. A pályázóknak a kiválasztás két fordulója során szakmai- és nyelvtudásukat tesztelő feladatsort kell kitölteniük, de prezentációs feladatokban is megmérettetnek. Nem kell feltétlenül hónapokat várni a megfelelő ajánlatokra. Az állásinterjún és a teszten jól teljesítők akár az önéletrajz benyújtásától számított negyedik héten már aláírhatják a munkaszerződést.
Ám valahol még ennyi átfutási időre sincs szükség a sikeres pályázáshoz. "Cégünknél egy nap alatt lezajlanak az állásinterjúk: a sikeresen pályázókat így akár egy hét múlva tudjuk értesíteni a pozitív végeredményről"- mondta el Nyerges Dóra, a börzén könyvvizsgálói, könyvelési és adótanácsadói területre, szeptemberi munkakezdéssel pályakezdőket toborzó Mazars Metrum HR-vezetője."
Takács Gabriella
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 4 napja
- Gyakornokból vezető: 14 év a toborzásban, profi tippek álláskeresőknek 5 napja
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 6 napja
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?