kapubanner for mobile

Neves személyiségek az APEH feketelistáján

Az adóhivatal közzétette a legtöbb tartozást felhalmozó cégek és magánszemélyek nevét. A listát kettő, több mint kétmilliárd forintos adósságot felhalmozó Pest megyei cég vezeti és a névsorban több híresség is megtalálható - fejtette ki az InfoRádiónak Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője.

Az APEH ebben az évben is közzétette a 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező vállalkozások, és a 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek listáját - nyilatkozta Bakonyi Ágnes.
A legnagyobb tartozást, több mint 2, 2 milliárd forintot, egy informatikai és távközlési cég halmozott fel. Azonban ezt a "teljesítményt" sikerült megközelítenie egy másik cégnek is, amely szintén kétmilliárd forintot meghaladó összeggel adós a hivatalnak- közölte a szóvivő.
Százmillió forintot meghaladó tartozása több mint hatszáz vállalkozásnak van, míg 1900 magánszemély tartozik 10 milliót meghaladó összeggel. A listán tévés személyiségek és zenészek nevei is fellelhetők - hangsúlyozta Bakonyi Ágnes.

Sok vállalkozás panaszkodik arra, hogy csökkentek a megrendeléseik, mert az ügyfelek látták a nevüket a feketelistán - tette hozzá az adóhivatal szóvivője
Forrás: InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek