kapubanner for mobile

Nincs elég írnok a bíróságokon, óriási a baj

Az alulfizetett írnokok hiánya miatt peres csúsznak és tovább lassul az igazságszolgáltatás.

Nincs elég jegyző a bíróságokon, óriási a baj-
images

Már a bíróságok mindennapi munkáját is veszélyezteti, hogy az alacsony fizetés miatt a bíróság működésével kapcsolatos ügyviteli és adminisztrációs feladatokat ellátó dolgozók közül sokan elhagyták a pályát – írja a Telex.

A portál információi szerint az elmúlt évben leginkább a bíró mellett dolgozó írnokokból, azaz leírókból nincs elegendő, ami a folyamatban lévő eljárásokat is hátráltatja és tovább lassítja az igazságszolgáltatást.  A leírók feladata többek között, hogy elkészítésék a tárgyalásokról szóló jegyzőkönyveket a helyszínen, vagy a rögzített hangfelvételek alapján.  A munka nem igényel különösebb tudást, de a fizetés is nagyon alacsony.  Egy kezdő leíró általában 180 ezer forintot keres egy hónap alatt, de egy gyakorlott jegyző bére sem éri el a 300 ezret.

A kieső jegyzőket nem tudta pótolni a rendszer, így gyakori, hogy egy leíró több bírónak is dolgozik. Folyamatosan keresnek embereket a munkára, de kevés a jelentkező és a jegyzők komoly stressz alatt dolgoznak.

A Telex több olyan esetet is hallott, amikor többek között a jegyző hiánya miatt csúsztak perek. Felszámolási eljárásoknál és bontópereknél is fontos szerepet kapnak az adminisztratív dolgozók, így ezeken a területeken is csúszásokat okoz a jegyzők hiánya.

A bíróságok szakmai felügyeletét végző Országos Bírói Tanács november 20-án elfogadta az Igazságügyi Minisztérium (IM) javaslatát, ami több mint 130 milliárd forintot biztosítana a bírók és az igazságügyi alkalmazottak béremelésére, ha a bírói vezetők cserébe elfogadnak bizonyos szervezeti átalakításokat. A Magyar Bírói Egyesület (Mabie) már az elfogadás napján bírálta a megegyezést, mert az szerintük veszélyezteti a bírói függetlenséget.

 

Telex

fotó: pexels

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk