Nincs menekvés a céges emailek elől
A karácsonyi ünnepek napjain is el-eltünedezik majd a családi körből a britek fele, hogy megnézze a vállalati levelezését.
A Fujitsu Siemens Computers elemzése szerint a szigetországban élők és dolgozók közül 11,5 millióan fognak az ünnepek alatt is időt szánni arra, hogy a munkahelyi történéseket figyelemmel kövessék, elsősorban azáltal, hogy otthonról is folytatják a céges levelezést.
A férfiak leterheltebbek lesznek karácsonykor: az erősebb nemhez tartozó angolok 48 százaléka, a nők 33 százaléka fog a céges ügyekkel foglalkozni az év utolsó napjain is, saját bevallása szerint. A londoniak a leginkább net- és email-függőek, több mint a megkérdezettek fele fog karácsony három napja alatt is belefolyni a céges levelezésbe.
A számításokat közel ezer fős minta lekérdezése alapján végezték a Fujitsu Siemens Computers szakemberei. A felmérés készítői "24/7 órás társadalomnak" nevezték el a mai viszonyokat, hiszen heti hét nap, huszonnégy órában kell késznek lennünk arra, hogy utolérnek a munkahelyi feladatok és problémák. Mint a felmérés mutatja, az elvárások nem csökkennek az év legjelentősebb ünnepi időszakában sem.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?