Nők és férfiak Magyarországon
A KSH kiadott egy felettébb érdekes zsebkönyvet, amelyből kiderült: „különbségek mutatkoztak a nők és a férfiak keresetei között is; a férfiak keresetének százalékában kifejezve 2004-ben a fizikai foglalkozású nők nettó keresete 83,5, a szellemi foglalkozásúaké 71,3 százaléknak felelt meg”.
A kétszáz táblázatot és ötven grafikont felvonultató zsebkönyv rámutat, hogy Magyarországon 2006 január 1-jén félmillióval haladta meg a nők száma a férfiakét. A férfiak keresetéhez képest a 2004-es statisztikai összesítést alapul véve a fizikai foglalkozású nők nettó keresete csupán 83,5 százalékot tett ki, míg a szellemieké még ennél is kevesebbet, 71,3 százalékot. A kereseti egyenlőtlenségek ugyanakkor enyhülni látszanak, hiszen ezek az adatok az öt évvel korábbi kereseti különbségekhez képest hat százalékponttal kedvezőbb számokról tanúskodnak. „A két nem kereseteinek hasonló közeledésére az uniós tagállamok közül csak Írországban került sor” – teszi hozzá a zsebkönyv.
„A nemek szerepvállalásának egyik szemléletes mutatója, hogy mennyi időt fordítanak az életvitel során adódó különböző tevékenységekre… a 20-74 éves korosztály tagjai közül a nők keresőmunkára évente 847 órát fordítanak, saját háztartásuk ellátására 1 912 órát, míg a férfiak keresőmunkára 1 302 órát, háztartásuk ellátására 1 067 órát. (Összehasonlításként: Németországban a nők megfelelő adata 679 és 667 óra, míg a férfiaké 1 218, illetve 942 óra).” – áll az összefoglaló statisztikai zsebkönyvben, amely a korábbi kiadványokhoz képest a munkavállalás és a családellátás témakörét is részletesen taglalja.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?