kapubanner for mobile

Nők Európában - út lezárva?

Csupán az európai nők 8 százaléknak sikerül vezetői pozícióba kerülnie a karrierje során. Felsővezetői szinten még nagyobb az aránytalanság: öt százalék tudja csak beverekedni magát a férfiak közé.

Nők Európában – út lezárva? 2004. június 16. " class="kapcsszoveg">FigyelőNet Csupán az európai nők 8 százaléknak sikerül vezetői pozícióba kerülnie a karrierje során. Felsővezetői szinten még nagyobb az aránytalanság: öt százalék tudja csak beverekedni magát a férfiak közé. hirdetés Az európai vállalatok alig több mint felénél dolgozik egynél tőbb nő vezetői poszton – derült ki az európai nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért alakult European Professional Women’s Network (EPWN) és az Egon Zehnder fejvadász cég 240 vállalat részvételével készített friss felméréséből. Az egyes országok között hatalmas az eltérés. Olaszországban fehér hollónak számít a női vezető, Skandináviában azonban a nők jelenléte egy-egy vezetői értekezleten nem kelt feltűnést.A felmérésrőlAz EPWN és az Egon Zehnder fejvadász cég által készített felméréshez 2004 márciusában és májusában gyűjtötték az adatokat. A Les Echos és a Reuters által összeállított, a vállalatok árbevételén alapuló Le Grand Atlas des Enterprises ranglista első 200 vállalatát, valamint 20 bankot és 20 biztosító társaságot vizsgáltak meg a kutatás során. Az eredményeket nyilvános adatokra és információkra alapozták. Amerika és Japán között Míg az Egyesült Államokban jelenleg a nők 13,6 százaléka dolgozik a hierarchia magasabb fokán, Japánban csupán 0,4 százalékuk. Európa nagyjából középen helyezkedik el 8 százalékos arányával. Ez azt jelenti, hogy az európai vállalatoknak csupán 62 százalékánál dolgozik magasabb pozícióban a férfiak mellett nő is. Ennél rosszabb a helyzet, ha azt vizsgáljuk, hány vállalatnál alkalmaznak egynél több nőt a főnökök között: ez az arány 28 százalék. Ha a számok mögé nézünk, az még inkább árnyalja a képet. A legtöbb vállalatnál csak a szakszervezet képviseletében ülhetnek nők a vezetők között. Funkcionális posztokra szinte alig neveznek ki valakit a gyengébb nem képviselői közül. Az üvegplafon hatás még jobban érvényesül a felsővezetői posztokon. Ezekre a női munkavállalók csupán 5 százaléka kerül az európai vállalatoknál. Nem mindegy, hogy hol A kutatás eredményei szerint óriási különbség mutatkozik az egyes országokban élő nők helyzetében. Norvégiában a női munkavállalók 22 százaléka, Svédországban pedig 20 százaléka dolgozik jelenleg főnökként a vállalatoknál. Az éllovasok közé tartozik még Finnország: ott 14 százalékos az arány. Az európai országok középkategóriáját Németország és Nagy-Britannia kezdi 10-10 százalékkal, és Dánia zárja a sort.Női vezetők aránya az egyes országokban Vezetői pozícióban (%)Felsővezetők között (%)Norvégia229Svédország2011Finnország148Németország101Nagy-Britannia105Svájc96Hollandia74Ausztria75Franciaország65Dánia 40Spanyolország 32Belgium35Olaszország23A nők munkaerőpiaci helyzete a déli államokban a legrosszabb: Spanyolországban 3, Olaszországban pedig 2 százalékuk jut magasabbra a hierarchiában. Ezek közé az országok közé ékelődik Belgium is, ahol a nőknek szintén alhanyagolható része (3 százalék) kerül vezetői tisztségbe. A kutatás szerint ez az eredmény a társadalmi értékekkel magyarázható: Dél-Európában még mindig tartják magukat a dolgozó nőkkel szembeni előítéletek.Magyarország a sorbanA felmérés alapján összeállított listán Magyarország valahol alul helyezkedne el. A rendszerváltás után jelentősen visszaesett a női foglalkoztatottak száma a munkaerőpiacon, s ezzel a vezetői pozíciókban is csökkent. Egy 1995-ös felmérés szerint a középvezetők között még 30 százalékos volt a nők aránya, míg a felsővezetők között csak 2-3 százalékban találhatunk nőket. A legtöbb esetben a HR igazgatói székben ülnek nők, más funkcionális felsővezetők között szinte kizárt, hogy nővel találkozhatunk Magyarországon. Kiskereskedelem igen, acélipar nem A nők magasabb pozícióban foglalkoztatása az ágazatok szintjén is eltérő. A női munkavállalók legnagyobb százaléka (12) a kiskereskedelmi szektorban tevékenykedő cégeknél került felsőbb pozícióka. Hasonló, 11 százalékos az arány a telekom vállalatoknál. A biztosító társaságoknál és a gyógyszeripari cégeknél a felmérést készítők szerint a nőknek hagyományosan jobb a helyzetük, mint más iparágakban. Jelenleg ugyan csak minden tizedik nő van irányítói pozícióban ezekben a szektorokban, de ezeknél a cégeknél már hosszú idő óta támogatják a nők előléptetését, és programokkal segítik szakmai karrierjüket. A legkisebb eséllyel az élelmiszer- és acéliparban elhelyezkedő nők pályázhatnak főnöki állásra. Közülük átlagosan csak 4, illetve 1 százalékuk jut magasabb beosztásba.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek