kapubanner for mobile

Nőtt a foglalkoztatottak száma

Nőtt a foglalkoztatottak száma

Magyarország.hu
2004. szeptember 21., kedd
Tizennégyezerrel nőtt január és augusztus között a foglalkoztatottak száma. Nyolc hónap alatt közel 36 ezer felvételt jeleztek, a legnagyobb a munkahelybővülés Közép-Magyarországon, Budapesten és Pest megyében valósult meg.

Az új munkahelyek, létszámfelvételek és létszámleépítések egyenlege mintegy 14 ezres foglalkoztatotti többletet jelentett január és augusztus között a versenyszférában - jelentette be Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter.

A szaktárca a 10-nél több dolgozót foglalkoztató cégek adatait dolgozza fel. A cégek ebben az időszakban 35 794 felvételt jeleztek, 3 536 új álláshelyet létesítettek, valamint 25 559 létszámleépítést jelentettek be.

A legnagyobb a munkahelybővülés ismét Közép-Magyarországon, Budapesten és Pest megyében valósult meg, itt 11 500-an találtak maguknak munkát, a dinamikus munkaerőpiac miatt viszont 6 221 dolgozó munkanélkülivé vált. Az Észak-Alföldön 6 600-zal, a Dél-Dunántúlon 5 700-zal bővült a munkahelyek száma. A legkevesebb, 3 000 új állást Közép-Dunántúlon regisztrálták.

Az augusztusi adatokról szólva a miniszter elmondta: ebben a hónapban szintén pozitív volt az egyenleg: 4 200 volt létszámfelvételek és 2 775 a leépítések száma.

A Munkaerőpiaci Alapból meglévő munkahelyek fenntartása is finanszírozható

Burány Sándor hangsúlyozta, a meglévő munkahelyek fenntartására is nagy hangsúlyt helyeznek. A munkaügyi válságkezelő-program révén az átmeneti piaci nehézségekkel küszködő cégeket segítik. Az idén 758 millió forintos támogatással már csaknem 4 200 munkahely fenntartásához járultak hozzá. A Munkaerőpiaci Alapból erre a célra elkülönített keretből négyhavi keresetet finanszíroznak, amennyiben a munkaadó vállalja a továbbfoglalkoztatást. A beadott pályázatokat folyamatosan értékelik, eddig már tíz fordulót zártak le, 53 cég pályázatát támogatták.

A szeptemberi legutóbbi döntés alapján hat cég összesen csaknem 470 dolgozó további foglalkoztatásához kapott 78 millió forintos segítséget. Ezek a cégek varrodai bérmunkával, téglagyártással, mezőgazdasági tevékenységgel, cipőgyártással, konfekcióiparral, illetve cérnagyártással foglalkoznak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek