kapubanner for mobile

Nőtt a foglalkoztatottság az EU-ban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az idei második negyedévben az első negyedévhez képest 0,3 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unióban és 0,2 százalékkal az eurózónában – áll az EU statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közleményében.

Az Eurostat becslése szerint 2014 április-júniusában 224,9 millió foglalkoztatott volt az EU-ban, akik közül 146,5 millióan az eurózónában dolgoztak.

A tagállamok közül Észtországban (1,2 százalék), Portugáliában (0,9 százalék) és Spanyolországban (0,7 százalék) nőtt leginkább a foglalkoztatottság, miközben Litvániában (mínusz 1 százalék) és Cipruson (mínusz 0,1 százalék) csökkent a legnagyobb mértékben.

Éves alapon, 2014 második negyedévét 2013 második negyedévével összehasonlítva az EU-ban 0,7 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság, az eurózónában 0,4 százalékkal.

Magyarország esetében 2014 második negyedévében negyedéves alapon 0,6 százalékkal, éves alapon 3,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak száma. 2014 első negyedévében 1,5 százalékos negyedéves és 3,2 százalékos éves növekedést mértek.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek