kapubanner for mobile

Nőtt a munkanélküliek száma
Kevesebb a tartós, több a fiatal munkanélküli

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb közleményéből kitűnik, hogy 2002 őszén 0,4 százalékkal - 5,9 százalékra - emelkedett a munkanélküliek aránya az előző év hasonló időszakához viszonyítva. Pozitív tendencia, hogy a tartósan állástalanok aránya 2,3 százalékkal csökkent, viszont 2,7 százalékkal több fiatal nem talált munkát 2001 őszéhez képest.

2002 három őszi hónapjában a munkanélküliek száma 245.000-re változott, ami 5,9 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. 2001 hasonló időszakával összehasonlítva 2002-ben 17.800 fővel, illetve 0,4 százalékkal nőtt az állástalanok részaránya.

A munkanélküliek számának növekedésén kívül gyakorlatilag stagnált a gazdaságilag aktívak és a foglalkoztatottak száma. Ugyan a gazdaságilag aktívak (a foglalkoztatottak és a munkanélküliek együtt) száma egy év alatt 29.000 fővel, a foglalkoztatottaké 11.000 fővel emelkedett, azonban mindkét érték a statisztikai hibahatáron belül van. A foglalkoztatottak száma 2002. szeptember-november átlagában 3 millió 894 ezer fő volt.

Minden negyedik állástalan 24 év alatti

A munkanélküliek 44,7 százaléka több mint egy éve nem talál állást, bár a tartósan munkanélküliek aránya 2,3 százalékkal csökkent a korábbi év azonos időszakához viszonyítva. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,1 hónap, ami hasonló az egy évvel korábbihoz.

A 15-24 év közötti korosztály munkanélküliségi rátája 13,5 százalékot tett ki, ami 2,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, de még így is alacsonyabb az Európai Unió átlagánál (15,3 százalék). E korosztály a munkanélküliek 26,2 százalékát teszi, azaz minden negyedik állástalan 24 év alatti munkavállaló.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek