kapubanner for mobile

NVT: egymilliárd forint erdészeti közmunkaprogramokra

Egymilliárd forinttal támogatja az erdőművelési célú közmunkaprogramban résztvevő erdészeti társaságokat az idén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) - egyebek között erről határozott a testület szerdai ülésén.

Az NVT döntése lehetőséget biztosít arra, hogy folytatódjon a már több éve jól bevált közmunkaprogram - áll az ülésről kiadott közleményben. Hozzáteszik: a magyar állam, mint erdőtulajdonos, az erdőtörvény alapján gondoskodik az erdők szakszerű kezeléséről, közcélú és közjóléti szolgáltatásainak biztosításáról. Ugyanakkor a rendelkezésre álló források a munkák teljes körű elvégzésére nem elegendőek, a feladatok elvégzését az erdőművelési célú közmunkaprogram segíti. A program megvalósításával több tízezer hektár erdőterület ápolását végezhetik közmunkások, a nyesés és az elegyarány-szabályozó tisztítás mellett az erdei sétautak, turistaútvonalak rendbetételét, az elöregedett közjóléti eszközök, padok, esőbeállók javítását, illetve újak kihelyezését. A program céljának megfelelően tartós munkanélkülieket, és rendszeres szociális segélyben részesülőket foglalkoztathatnak az erdőkezelők.

Az NVT közös megegyezéssel megszüntette a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelői szerződésben szereplő egyes ingatlanok vagyonkezelői jogát, illetve kiegészítette egyéb ingatlanokkal a nevezett vagyonkezelői szerződést.
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tanulmány: Az AI térnyerése a juttatások csökkentéséhez vezet?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Államokban a vállalatok több mint fele csökkenti a munkavállalói juttatásokat, hogy csökkentse az AI-val... Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március második felében

A NAV munkatársai többek között a dolgozók bejelentését is vizsgálják. Teljes cikk

Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét, a dokumentumot az... Teljes cikk