Nyári gyakorlat beleszámít-e a nyugdíjba?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA 70-es években postaforgalmi szakközépiskolába jártam. A nyári szünidőkben egy-egy hónapot (gyakorlati idő) dolgoztunk, amiért fizetést is kaptunk. Amikor kikértem a Nyugdíjfolyósítótól a szolgálati időmet (a 40 évhez), meglepődve tapasztaltam, hogy azt az időt nem ismerték el. Ezt észrevételeztem, majd azt elutasítva fellebbeztem. Miután azt követően sem ismerték el a 3 hónapot, mondván arról nem volt bejelentés, a Munkaügyi Bírósághoz készülök Jogorvoslatért. Indokaim: szakközépiskolai bizonyítványomban, évenként leigazolta az iskola a nyári gyakorlatok letöltését, igazamat két tanú aláírásával is bizonyítom, más megyékben, hasonló szakközépiskolákban (ahol az akkori miniszteri rendelet értelmében hasonló rendszerben folyt a képzés) ezeket a hónapokat elfogadták. Szegeden Bíróság döntött pozitívan hasonló ügyben (vasutas szakközépiskolai gyakorlat tanúkkal történő igazolása, mivel bejelentést nem találtak). Kérdéseim: felelős vagyok-e, mulasztottam-e, szenvedhetek-e hátrányt én azért, mert a gyakorlati időmről nem találnak bejelentést? Konkrétan milyen törvényre hivatkozhatok, hogy meg tudjam védeni az igazamat?Amennyiben a Bíróság is elutasítana, hova fordulhatok? Véleményem szerint a jogrendnek országosan egységesnek kell/ene lenni!

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A szakiskolai időből a nyári időszak elismerhető (ez a képzés nem zárul érettségivel, mint a szakközépiskola).
Tanúkkal való igazolás véleményem szerint ebben az esetben nem jöhet szóba.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?