Nyereséges lehet a hollóházi porcelángyár
Négy veszteséges év után nyereséget tervez az idei évre a tavaly csődközelbe került Hollóházi Porcelánmanufaktúra Rt. A vezérigazgató szerint ez leginkább a múlt év végén végrehajtott takarékossági intézkedéseknek köszönhető - írja a Napi Gazdaság. hirdetés Pálfi József vezérigazgató elmondta, hogy miután a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. is jóváhagyta a tervezetet, a cég 33 millió forintos üzemi és 11 millió adózás előtti nyereséggel számol az év végére. A takarékosság jegyében a tavalyi év végén 80 ember elbocsátásáról döntött a menedzsment. További leépítést nem tervenek, a vezető úgy látja, hogy a manufaktúra 280 megmaradt dolgozójának egyelőre stabil a munkahelye. A megszokotthoz képest kicsit hosszabb, közel egyhónapos leállás után február elejétől újra termel a gyár. Pálfi úgy vélte, a hosszú távú stabil működéshez további változtatásokra is szükség van. A tervek szerint még idén az eddiginél jóval gazdaságosabb kemencét vásárolnak, áttekintik a nyereséges, az árbevétel mintegy harmadát biztosító bolthálózat átalakításának lehetőségeit, és változik majd a márka jelenléte a fővárosban is. Mindezeken túl még az idén szeretnék ledolgozni a részvénytársaság korábban felhalmozott, mintegy 550 milliós adósságának egy részét - számol be a Napi Gazdaság. Kapcsolódó anyagok: Veszteséggel zártak a hazai porcelánipar nagyágyúi Hollóháza lehet a porcelánipar zászlóshajója Dolgozói harmadát bocsátja el a hollóházi porcelángyár Elbuktuk: a szlávoké az Eb, mienk a remény 2020-ra A második fordulóba jutott három pályázó közül az első körben a legkevesebb pontot, hét szavazatot gyűjtő Lengyelország és Ukrajna rendezheti meg 2012-ben a futball Európa-bajnokságot. Ma azonban sokat fordult a világ. Mfor.hu háttér. . Pénzügy A külföldiek jókedve óvta meg a gazdaságot Sosem volt még ilyen mélyponton a politikai kockázat, és a gazdasági egyensúly is katasztrofális, derül ki egy aktuáluis tanulmányból. Mfor.hu tudósítás. Vállalatvezetés Előretörhetnek a vidéki k+f központok Hídképző szervezetek létrehozásával segítheti az állam az alkalmazott kutatás fejlesztését, mondta el az mfor.hu Stafétájában Kürti Sándor. . Lezárult az Equitas felvásárlása A kormány vitába száll az EU-val a kvótakiosztásról Küszöbön az e-útdíj projekt elindítása Nyitnak a zárt nyugdíjpénztárak is Újabb dolgozók kötnének különalkut Ferihegyen További másfél tucat áruházat nyit hazánkban a Tesco GVH: húszmilliós bírság az Avonnak Hazánkba jön az NBC Universal Csaknem hatezer munkavállaló érkezett Romániából Bázis számlacsomag mikro- és kisvállalkozásoknak (x) mfor.hu kereső Olvasta már? Júniustól az eddigi 667 ezer helyett 1,5 millió forint lehet a havi bére Antal Attilának, a BKV Zrt. új vezérének. Karrier Az OKI Systems (Magyarország) Kft. új, a cég kiemelt partnereiért felelős üzletág-igazgatót nevezett ki Hanák Attila személyében. ÜZLETI HÍREK 13:11 PA: új atomerőműre van szükség Magyarországon 12:41 GSMP: az egészségügyben is szükség van a szabványosításra 12:21 Elbuktuk: a szlávoké az Eb, mienk a remény 2020-ra 11:59 Nem gyengült a forint az UEFA-döntés után 11:56 Megint cáfolták az oroszok, hogy megvennék a Magyar Telekomot 11:21 Leépít a PlayStation gyártója Európában 10:51 Három pályázó verseng az olasz légitársaságért 10:31 Kelet-Európa láthatja el bioüzemanyaggal a régi EU-tagokat hirdetés Mfor.hu TOP 10 hír Piramisjáték lenne az IL Ferro? Új magyar médiabirodalom épül Felköthetik a fehérneműt az új országos tévék Mi lesz a gyessel a több biztosítós rendszerben? A gazdaságba is begyűrűzik péntek 13 Busz tör a Metro babérjaira 12 dollárért repülhetünk Amerikába Már jövőre indulhat a negyedik mobilszolgáltató hazánkban Zuhanásba kezdtek a mobilinternet árai Pénteken kifutnak a Déliből az első Stadler-vonatok SZAVAZÁS 2012-ben Ukrajna és Lengyelország rendezi a foci EB-t. Magyaroszágnak megint nem sikerült nyernie. Sajnálom, szerettem volna ha mi rendezzük Nem omlunk tőle össze Teljesen közömbös számomra hirdetés
Pálfi József vezérigazgató elmondta, hogy miután a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt. is jóváhagyta a tervezetet, a cég 33 millió forintos üzemi és 11 millió adózás előtti nyereséggel számol az év végére.
A takarékosság jegyében a tavalyi év végén 80 ember elbocsátásáról döntött a menedzsment. További leépítést nem tervenek, a vezető úgy látja, hogy a manufaktúra 280 megmaradt dolgozójának egyelőre stabil a munkahelye. A megszokotthoz képest kicsit hosszabb, közel egyhónapos leállás után február elejétől újra termel a gyár.
Pálfi úgy vélte, a hosszú távú stabil működéshez további változtatásokra is szükség van. A tervek szerint még idén az eddiginél jóval gazdaságosabb kemencét vásárolnak, áttekintik a nyereséges, az árbevétel mintegy harmadát biztosító bolthálózat átalakításának lehetőségeit, és változik majd a márka jelenléte a fővárosban is. Mindezeken túl még az idén szeretnék ledolgozni a részvénytársaság korábban felhalmozott, mintegy 550 milliós adósságának egy részét - számol be a Napi Gazdaság.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?