kapubanner for mobile

Nyilvános az írásbeli felvételit szervező középiskolák listája

Az Oktatási Hivatal honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgát szervező középiskolák listáját. A mostani felvételiken mintegy ötszáz intézmény írta elő, hogy a hozzájuk jelentkezők előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. A jelentkezési határidő december 10.

Az Oktatási Hivatal MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2012/2013-as tanévben, és megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik fel a tanulókat.

Az iskolák több mint fele nem tart majd felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi fel a tanulókat. Mintegy ötszáz középfokú iskola viszont előírta, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ha tehát egy tanuló úgy tervezi, hogy februárban ilyen iskolába is beadja felvételi jelentkezését, részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon. A mostani eljárásban 625 iskola szervez ilyen vizsgát.

A hivatal azt javasolja, hogy az érintett diákok és szüleik mielőbb tájékozódjanak a középiskolák kínálatáról, és - ha a választott iskolákban a felvételihez erre szükség van - a tanulók jelentkezzenek az írásbeli felvételi vizsga megírására valamelyik, a listán szereplő intézményben. A jelentkezés jogszabályi határideje 2011. december 10., de mivel ez a nap ebben az évben nem munkanapra esik, a jelentkezési lap benyújtásának határideje december 12.

A felvételivel és ezen belül a központi írásbelivel kapcsolatos minden információ megtalálható az Oktatási Hivatal honlapján (www.oh.gov.hu) a Közoktatás/Középfokú beiskolázás cím alatt. Itt láthatók a különböző iskolatípusoknak megfelelően az írásbeli vizsgát szervező intézmények listái, és letölthetők az írásbeli vizsgákra való jelentkezési lapok is.

A tanév rendje szerint a központi írásbeli vizsgákat országosan meghatározott időpontban kell megszervezni, így a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba jelentkezők számára 2012. január 20-án 14 órától, a 9. évfolyamra az általános tantervű képzésre és a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezők számára január 21-én 10 órától. A pótló írásbeli vizsgákat január 26-án 14 órától tartják. Pótló írásbeli vizsgát azok a tanulók írhatnak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.

Vizsgaismétlésre nincs mód, minden tanuló csak egyszer tehet azonos típusú és fajtájú központi írásbeli vizsgát. A tanulóknak a központi írásbeli vizsgára személyazonosításra alkalmas igazolványt - diákigazolványt vagy személyi igazolványt - kell magukkal vinniük. A központi írásbeli vizsgán - körzőn és vonalzón kívül - semmiféle segédeszköz (például számológép) nem használható. A felvételi feladatlapokat tollal kell kitölteni.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk