kapubanner for mobile

Nyolcszázezer dolgozó foglalkoztatását segítették

Sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, az elmúlt hónapokban összesen közel 800 ezer versenyszférában dolgozó után vettek igénybe adókedvezményt a munkáltatók. A gazdasági szakértő szerint a foglalkoztatást segítő programok fehérítik a gazdaságot, csökkentik a munkára rakódó terheket, és a kisvállalkozókat segítik, akik ezáltal akár újabb munkahelyeket hozhatnak létre.

images

Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta, hogy a munkahelyvédelmi akció keretében az elmúlt hónapokban összesen közel 800 ezer versenyszférában dolgozó után vettek igénybe adókedvezményt a munkáltatók. Az adatok alapján 2013-tól 2015 januárjáig a versenyszférában 232,3 milliárd forint munkahelyvédelmi kedvezményhez jutottak a foglalkoztatók.

A program első évében, 2013-ban 97 milliárd forintot, 2014-ben 124,7 milliárdot, 2015 januárjában pedig 10,6 milliárd forintot tarthattak meg a vállalkozások. A program keretében idén januárban közel 149 ezer fiatal és több mint 302 ezer 55 év feletti munkavállaló foglalkoztatását segítették elő.

Kitért arra is, hogy tavaly több mint 15 ezer kisgyerekes édesanya dolgozott gyermekgondozási segély (gyes) mellett, közülük 10 403-an teljes munkaidőben. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány által bevezetett gyed extra program hatására a gyermekgondozási díjra (gyed) jogosultak közül 18 460-an tértek vissza a munka világába.

A program révén az a vállalkozó, aki 55 év feletti dolgozót alkalmaz, a szociális hozzájárulás felét kell csak befizetnie. Pályakezdők, vagy gyes-ről, gyedről visszatérők esetében pedig két évig nem kell ilyen járulákot fizetnie a munkaadónak.

Az adatok szerint főként a legelmaradatottabb térségekben, főként kis cégek vették igénybe a kedvezményeket.

A Hírado.hu-nak nyilatkozó gazdasági szakértő, Kassai Róbert szerint több előnnyel is járnak a foglalkoztatást segítő programok. Azok fehérítik a gazdaságot, csökkentik a munkára rakódó terheket, amely a kisvállalkozónál elsődleges. Mivel annak következtében olcsóbbá válik a termelése a nagyvállalatokkal szemben és a külpiacon is versenyképesebb lesz, mivel olcsóbb terméket tud előállítani. A szakértő szerint így a kisvállalkozó bővíteni tudja piacát, növelni tudja árbevételét. Ha a nyereségéből pedig fejleszteni is tud, újabb munkahelyeket hozhat létre.

Napi Gazdaság/Hirado.hu
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk