kapubanner for mobile

Nyugdíjemeléssel kampányol a cseh kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Augusztustól 470 koronával (4500 forint) emelkednek a nyugdíjak Csehországban. Az intézkedés után a csehországi nyugdíj átlaga 9616 korona lesz havonta.

A nyugdíjak általános emeléséről hétfőn döntött a cseh kormány. Petr Necas, munkaügyi és népjóléti miniszter szerint a nyugdíjemelést az év elején megugró váratlanul magas infláció tette szükségessé. A baloldali ellenzék bírálja a jobbközép kabinetet, hogy a nyugdíjemelést már az év elején meg kellett volna tennie, s azzal vádolja a koalíciót, hogy az intézkedés augusztusra való időzítése kampánycélokat szolgál. Októberben Csehországban ugyanis regionális és részleges szenátusi választások lesznek. A sajtó szerint a jobboldal abban bízik, hogy a nyugdíjemelés számára kedvezően fogja befolyásolni az idősebb választókat.

Csehországban évről évre nő a nyugdíjakra fordított összeg: 1998-ban 153,6 milliárd koronát fordított az állam erre a célra, az idei költségvetésben már 297,9 milliárd korona szerepel. A nyugdíjra fordított költségeket a nyugdíjasok száma, a meghosszabbodott életkor és a nyugdíjak növelése befolyásolja a leginkább.

A cseh kormány tervezi a nyugdíjrendszer reformját; a javaslat első olvasatban már a héten a képviselőház elé kerül. A legtöbbet vitatott elképzelés, hogy a nyugdíjkorhatárt egységesen 65 évre emelnék, és a kötelező biztosítási idő az eddigi 25 évről 35 évre emelkedne. A tervezett módosításokat a parlamenti ellenzék és a szakszervezetek keményen bírálják, a szakszervezetek már tüntettek is ellene.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek