Nyugdíjreform ellen tüntettek a cseh szakszervezetek
Mintegy 4-5 ezer ember tüntetett szerdán délután Prágában a nyugdíjrendszer cseh kormány által bejelentett reformja ellen. Az akció része a május közepén elindított "nyugtalanság hónapjának", amelyet a Cseh-morva Szakszervezeti Szövetségek Konföderációja hirdetett meg, tiltakozásul a jobbközép kormány reformpolitikája ellen.
"A nyugdíjrendszer reformjának előkészítésébe a kormány nem vonta be a szociális partnereket, illetve nem vette figyelembe véleményüket. A mi véleményünk pedig az, hogy ez a reform az összes nyugdíjas helyzetén rontani fog" - jelentette ki a kormány székhelye előtt megtartott nagygyűlésen Milan Stech szakszervezeti vezető.
A szakszervezeteknek - és a baloldali ellenzéknek általában - elsősorban az nem tetszik, hogy Petr Necas munkaügyi és népjóléti miniszter javaslata szerint a jövőben 65 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt. Különösen a bányászati és a kohászati szakszervezetek tiltakoznak, azzal érvelve, hogy tagjaik meg sem érik ezt a kort. Necas a közelmúltban fogadta a bányászok és a kohászok vezetőit, s megállapodott velük egy szakbizottság létrehozásában, amely megvizsgálná a problémát, s az eredmény alapján ezek a munkások esetleg kivételes elbánást élvezhetnének a rendszerben. A "nyugtalanság hónapja" május közepén az egészségügyi reform, főleg a biztosítók és a kórházak tervezett privatizációja ellen irányult. A vizitdíjak ellen a szakszervezetek nem tüntettek. Az alkotmánybíróság szerdai döntése alapján a vizitdíjak bevezetése jogszerű volt.
A harmadik szakszervezeti megmozdulásra június 2-án kerül sor, amikor is az emberek az áremelések és az elszabaduló infláció ellen fognak tiltakozni. Június 9-re a pedagógusok, míg június 24-re az egészségügyi dolgozók hirdettek sztrájkot a reformokkal kapcsolatban. Ez utóbbi megmozdulást az összes többi szakszervezeti szövetség egyórás munkabeszüntetéssel fogja támogatni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?