kapubanner for mobile

Obama befejezte kormányának összeállítását

Egy hónappal hivatalba lépése előtt, közlekedési és munkaügyi minisztere, valamint kereskedelmi képviselője megnevezésével Barack Obama megválasztott amerikai elnök befejezte kormánya összeállítását.

A leendő elnök kormányának Robert Gates védelmi miniszter mellett a pénteken bejelentett Ray LaHood, illinois-i képviselő lesz a második republikánus párti tagja, aki a közlekedési tárcát fogja irányítani. LaHood 14 éve tagja a képviselőháznak. A munkaügyi miniszter a mexikói és nicaraguai bevándorlók gyerekeként született Hilda Solis kaliforniai képviselő lesz. Ron Kirk volt dallasi polgármester, aki az első afro-amerikaiként töltötte be ezt a posztot, az Egyesült Államok kereskedelmi képviselője lesz és Karen Mills üzletember fogja irányítani az új kormány kisvállalkozásokkal kapcsolatos politikáját.

Obama kijelentette: gazdasági kabinetjének korábban megnevezett vezetői és a most bejelentett személyek "fognak segíteni egy 21. századi gazdasági felépülési program felvázolásában azzal a céllal, hogy 2,5 millió új munkahelyet teremtsenek".

"Tovább fog tartani, mint bármelyikünk szeretné, évekig, nem hónapokig; rosszabbodni fog a helyzet, mielőtt javulna, de javulni fog, ha eltökéltük, hogy bátran és gyorsan cselekszünk" - fogalmazott chicagói sajtótájékoztatóján.
Obama - aki öt nap alatt ötödik sajtótájékoztatóját tartotta - jelezte: az országot érő kihívások súlyossága miatt állította össze ilyen gyorsan, elődeinél korábban gazdasági csapatát.

A majdani elnök, aki január 20-án foglalja el hivatalát, még nem mondott konkrét összeget arra vonatkozóan, hogy mekkora méretű lesz az általa tervezett új gazdasági élénkítő csomag, de megfigyelők szerint 850 milliárd dolláros, két évre szóló program szerepelhet a tervekben.

Obama megjegyezte, hogy a detroiti autógyárak szövetségi megsegítésére szükség van, ugyanakkor leszögezte, át kell alakítani az autóipart, és meg kell alkotni a jövő takarékos járműveit. Bush aznap reggel jelentette be, hogy kormánya 17,4 milliárd dolláros áthidaló hitelt nyújt a csődközeli állapotba jutott Chrysler és General Motors autóipari óriásvállalatoknak.

Barack Obama még nem nevezte meg jelöltjeit a főbb hírszerzési posztokra - hogy ki lesz többek között a nemzeti hírszerzési igazgató, illetve a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója -, ez már csak az ünnepek után várható.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek