Obama ellenfele által vezetett cég munkahelygyilkos "vámpír" volt?
Munkahelygyilkos "vámpír" volt a Mitt Romney vezette Bain Capital magántőke-befektetési vállalat - állítja egy, a Barack Obama elnök újraválasztási stábja által a napokban kibocsátott kampányfilm.
A kampányfilm megpróbálja megingatni azt a választók körében kialakult meggyőződést, miszerint a Republikánus Párt leendő elnökjelöltje a magánszektorban szerzett tapasztalatinak köszönhetően többet tehet az amerikai gazdaság talpra állításáért, mint a Fehér Ház jelenlegi lakója.
A politikai hirdetés, amelynek kétperces változatát Iowa, Ohio, Pennsylvania, Colorado és Virginia államban is bemutatják, azt állítja, hogy a Bain Capital, amelynek Romney társalapítója volt, Kansas Cityben tönkretette az általa 1993-ban felvásárolt GST acélipari vállalatot. A GST 2001-ben jelentett csődöt, Romney pedig még 1999-ben vált meg a cégtől.
"Olyanok voltak, mint egy vámpír. Jöttek és kiszívták belőlünk az életet" - panaszkodott a filmben az egyik volt acélipari munkás. A társai hasonló, drámai szavakkal jellemezték a Bain tevékenységét, rámutatva, hogy a munkavédelmi előírások áthágásával a gyár kezdett a 30-as évek műhelyeire hasonlítani és hogy a gyár hanyatlása olyan volt, mint amikor "egy régi barát elvérzik". A befektetési cég embereiről pedig azt mondták, hogy "több a pénzük, mint amennyit a családjuk valaha is el tud majd költeni".
"Amit a Bain Capital tett, az nem kapitalizmus, hanem rossz gazdálkodás" - jelentette ki David Foster, aki a GST Steel munkásai nevében tárgyalt a Bain Capitallel.
A jelek szerint Mitt Romney-nak a mostani kampány során ugyanolyan mélyütéseket kell elviselnie, mint amilyeneket a republikánus előválasztási küzdelem során az őt támogató hivatalos és nem hivatalos kampánygépezet mért az ellenfeleire.
"Szerintem ez a hirdetés nem korrekt" - hangsúlyozta az MSNBC-nek nyilatkozva Steven Rattner, aki az Obama-kormány megbízásából vezényelte le az amerikai autóipar átalakítását. Rámutatva, hogy a hirdetés a munkahelyek elvesztésére helyezte a hangsúlyt, Rattner kijelentette: "Ez hozzátartozik a kapitalizmushoz, az élethez. Nem gondolom, hogy a Bain Capitalnek szégyellnie kellene magát bármiért, amit tett."
A GST esetében egyébként éppen a cég korábbi tulajdonosai voltak azok, akik megkeresték a cégátszervezések terén jó reputációjú Bain Capitalt és nem fordítva.
Az Obama-kampány csak május folyamán 25 millió dollárt fordít televíziós hirdetésre.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?