OECD: még évekig magas lesz a munkanélküliség
Az OECD tegnap kezdődött párizsi csúcstalálkozójának egyik témája a foglalkoztatási helyzet javítása, olyan gyakorlati programok kidolgozása, amelyek segítségével javíthatók a fejlődő gazdaságok jelenleg igen magas munkanélküliségi mutatói - amelyek, az előrejelzések szerint még évekig magasak maradhatnak. A szervezet két héttel korábban nyilvánosságra hozott, 2009-es Foglalkoztatási tanulmánya is ezt prognosztizálja.
Ellentétben a rugalmas munkaerőpiaccal rendelkező országokkal, mint pl. az Egyesült Államok, vagy Nagy-Britannia, ahol kevésbé kiszámítható a változás. (Ez utóbbiakban nagy népszerűségnek örvend a munkaerő-kölcsönözés, ami lehetővé teszi, hogy gyorsan és hatékonyan alkalmazkodjon a foglalkoztatás a gazdasági igényekhez. Ugyanakkor az elbocsátások is sokkal gyakoribbak és egyszerűbbek ezekben az országokban.)
A lassan javuló foglalkoztatási helyzet különösen rosszul érintheti a szellemi foglalkozásúakat és a pályakezdő fiatalokat, akik - a tanulmány szerzői szerint - egy ideig még kirekesztve érezhetik magukat a munkaerő-piacról. Ezt igazolják a brit statisztikai hivatal adatai is, amely szerint Nagy-Britanniában az elmúlt hónapokban a javuló gazdasági mutatók ellenére továbbra sem teremtődnek új munkahelyek. Sőt, a korábban megszűntek számát sem sikerült ellensúlyozni. A munkanélküliség az elmúlt egy évtizedben a legmagasabb: 7,9 százalékon áll. Csaknem 1 millió 16 és 24 év közötti fiatalt regisztráltak a munkaügyi központokban, amire korábban még nem volt példa.
Míg a válság előtt komoly bélyegnek számított, ha valaki 6 hónapnál hosszabb ideig nem tudott elhelyezkedni, addig ez ma már teljesen átlagosnak mondható. A szigetországban eddig bevezetett kormányzati programok egyelőre nem bizonyultak elég hatékonynak, ezért az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára a helyzet megoldása érdekében mielőbbi állami támogatásra és befektetés ösztönzésre szólította fel a kormányzatot és a központi bankot.
Az OECD sajtótájékoztatóján elmondták: "Nem állítjuk, hogy a jelenlegi válság súlyosabban érintette a foglalkoztatottságot, mint az 1970-es, vagy a 1980-as években", ugyanakkor tény, hogy az OECD országok jelenlegi 8,5 százalékos munkanélküliségi rátája eléri a világháború előtti legmagasabb szintet."
Az elemzésből az is kiderül, hogy a gazdaság hatékonyságának maximalizálása érdekében érdemes lenne a prioritásokon is változtatni és a munka helyett nagyobb hangsúlyt fordítani olyan képzésekre, amelyek hosszú távon járulhatnak hozzá a munkanélküliség enyhítéséhez. "A válságból való kilábaláshoz a - recesszió hatásaként létrejött - foglalkoztatottsági mutatók javítása, valamint a hosszan tartó foglalkoztatottsági krízis megelőzése érdekében gyors és határozott kormányzati beavatkozásra és törvényi szabályozásra van szükség - nyilatkozta a főtitkár. Ezek hiányában ugyanis a munkanélküliség akár a 10 százalékot is elérheti, ami csaknem 57 millió állás nélkülit jelentene az OECD országaiban.
Buzás Judit
Forrás: NYTimes, OECD
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?