kapubanner for mobile

OKM: továbbra is cél a tanári pálya presztízsének emelése

Az Új tudás program egyik alappillére, a pályakezdő pedagógusok béremelésének elmaradásával kapcsolatosan megjelent sajtóhírekre reagálva, az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleményben hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is a program kiemelt eleme a tanári hivatás fokozottabb megbecsülése.

images

Az Új Tudás - Műveltség Mindenkinek program a rendszerváltás óta az első olyan átfogó program a közoktatás megújítására, amely élvezi a szakma túlnyomó többségének támogatását. A programot a kormány az Oktatás és Gyermeksegély Kerekasztal tagjainak javaslatait alapul véve dolgozta ki, és 2008 márciusa óta 70 helyen egyeztettek róla a társadalmi vita keretében - összegezte a minisztérium.

A nemzetközi pénzügyi rendszer válsága miatt módosított jövő évi költségvetési tervezettel kapcsolatosan a szaktárca hangsúlyozta, mivel jelentős részben beszűkültek a finanszírozási források, a kormány szükségesnek tartja, hogy jelentősen csökkentse a hiányt, és kiadásmérséklő intézkedéseket is tegyen.

"Az Oktatási és Kulturális Minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy a pénzügyi válság ellenére a program minden egyes eleme megvalósuljon" - áll a közleményben, és hangsúlyozta azokat az elemeket, amelyek a programban már megvalósultak: szeptember 1-jétől a fenntartó köteles gondoskodni arról, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek hároméves koruktól igénybe tudják venni az óvodai nevelést, továbbá kialakították az óvodai támogatás szabályait.

"A közoktatás tartalmi megújítása, a használható tudás, az alapkészségek megerősítése az oktatási tárca kiemelt célja" - áll a közleményben, és aláhúzza, 2010-től minden diák tanulhat angolul a magyarországi középiskolákban, és a a Nemzeti Alaptanterv módosítása is megtörtént. Említi a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács segítségével kidolgozott Nemzeti Tehetség Programot - amely megújíthatja a magyar tehetséggondozást -, és az esélyegyenlőség megteremtését és a szegregáció visszaszorítását, melyek szintén kiemelt céljai az Új Tudás Programnak.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek