Öko-intézménnyé alakulhat MÜTF - ez az új rektor terve
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány volt elnöke vezeti augusztus 1-től a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját (MÜTF) - olvasható az Edupress közleményében.
Kandikó József leköszönő rektor immár 18 éve irányította az intézményt. Hajtó János évtizedekig az Edinburgh-i Egyetem kutatója és professzora volt, jelenlegi tervei között szerepel, hogy négy éven belül az egykor 96 fővel induló tatabányai főiskola az ország első öko-egyetemévé szerveződjön.
A változások már egy jó éve megkezdődtek, mikor a főiskola a megújuló energiák használatát és az öko-tudatos irányvonalat választotta a jövő útjának. Az egyetlen öko-főiskolaként magyar fejlesztésű szélkereket, valamint napkohót szereltek fel az iskola épületére, amely meleg vizet és fűtést is szolgáltat. Az öko-szemléletet a képzésekbe is beépítik, például választható lesz a fenntartható fejlődés szakirány, illetve energia-műhelyükben végezhetnek szakmai gyakorlatot a diákok.
Kandikó József indította el az átalakulást, a rektor az iskola alapítása óta vezette az intézményt és nyugdíjba vonulásával sem tűnik el annak életéből.
Kandikó József, a Magyar Marketing Szövetség alapító tagja marketing szakemberként országosan elismert, 2006 óta cikkeket ír a marketing legmodernebb eszközeiről, a költségekkel való hatékony gazdálkodásról, amelyet oktat is.
Edupress

- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc