Olaszország: már a vasutasok is sztrájkolnak

Pénteken ér véget az olasz fuvarozók hétfőtől tartó országos sztrájkja, melyen a római kormány által ígért ágazati támogatások enyhítettek, ugyanakkor a vasutasok csütörtök estétől munkabeszüntetésbe fognak.

Este 21 órától kezdődik az olasz vasutas szakszervezetek huszonnégy órás munkabeszüntetése a Monti-kormány által januárban bejelentett közlekedési liberalizáció ellen. A vasutassztrájk egybeesik a hétfőtől tartó országos kamionos blokád két utolsó napjával.

Az olasz autópályák nagy részén ismét akadálytalan a forgalom, kivéve Livorno kikötőjét, Ravenna autósztrádakapuit, a Bologna-Taranto közötti A14-es sztráda egyes szakaszait, ahol továbbra is tüntetnek a kamionosok. Még akadozik a közlekedés a dél-olasz Campania, Calabria, Puglia és Szicília útjain is.

A Corrado Passera gazdasági fejlesztési csúcsminiszter ígérte támogatások feloszlatni nem tudták, de enyhítették a járműforgalmat négy napja lassító barikádokat. A miniszter ugyanis bejelentette, hogy a költségvetésből 170 millió eurót biztosítanak a fuvarozóknak autópályadíj kedvezményre. További 30 millió euró úgynevezett Ecobonus támogatást kapnak, ha környezetvédő szállítást végeznek.

A rendőrség hétfő óta több mint tíz kamionost tartóztatott le forgalomakadályozás miatt és azért, mivel rátámadtak sztrájktörő kollégáikra.

A Fiat-gyárak termelése kedd óta szünetel az alkatrészellátás leállása miatt. Az áruellátás elsősorban Olaszország déli részén akadozik, de a szupermarketek polcai Rómában is megüresedtek. A termelők az utcákon ingyen osztották termékeiket, hatalmas sikerrel, de a fogyasztóvédők szerint több kereskedő visszaélt a helyzettel, közel kétszeresére emelve az árakat. Az üzemanyagot szállító tartálykocsikat rendőrségi autókkal kísérték a benzinkutakhoz. Nápoly utcáit ismét elöntötte a szemét a leállt hulladékszállítás miatt.

A forgalom és az áruellátás helyzete továbbra is kritikus Szicília szigetén a Forconi (Vasvilla) nevű mozgalom több mint tíz napja tartó utcai tüntetései miatt. A fuvarozókkal együtt a termelők és a diákok is tüntetnek, adócsökkentést és Szicília autonómiáját követelve.
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: A HR-politikák megoldást jelenthetnek a tehetséghiányra

Egy friss kutatás szerint a készséghiány növekedése miatt a cégek nem tudnak felkészülni a változó gazdaság követelményeire. Teljes cikk

Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny

Átlag felett az álláskeresők száma a technológiai és egészségügyi szakemberek, a Z generációs munkavállalók és a dolgozó szülők körében. Teljes cikk

Új év, új élet? Munkát kínálnak egy teljesen lakatlan szigeten

Különleges álláslehetőséget hirdetett meg a Scottish Wildlife Trust: hat hónapra természetvédelmi őrt keresnek a lakatlan Handa szigetre Skócia... Teljes cikk