kapubanner for mobile

Optimisták az elemzők: tovább javul a foglalkoztatás

Idén éves átlagban 10,3-10,5 százalékra csökkenhet Magyarországon a munkanélküliségi ráta - vélekedtek az MTI által megkérdezett elemzők, akik elmondták: a ráta tavalyi utolsó negyedévi enyhe emelkedését szezonális hatások és a csoportos létszámleépítések okozták - írja a Napi Gazdaság.

images

Suppan Gergely, a TakarékBank vezető elemzője a tavaly év végi rosszabb foglalkoztatási adatok ellenére javuló trendre számít, arra, hogy a foglalkoztatás tovább nő. Optimizmusát arra alapozza, hogy az országszerte indulnak be kisebb-nagyobb munkahelyteremtő beruházások. Prognózisa szerint a tavalyi 11,2 százalékos átlagos munkanélküliségi ráta idén 10,5 százalékra csökkenhet. Hozzátette: a foglalkoztatás romlását szezonális okok, a kemény tél okozhatta, a január a mélypont e téren, de a munkába állók száma tavasztól újból felfut. Tavaly a munkanélküliségi ráta várakozásainak megfelelően alakult - mondta.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője a következő hónapokban 10,8 százalék körül stabilizálódik a munkanélküliségi ráta, majd a második negyedévtől kezdődően lassú javulás indulhat, amelynek eredményeképpen 2011 végére 10 százalék körüli rátával lehet számolni. Ez azt jelenti, hogy 35-40 ezer fővel csökkenhet az állástalanok száma, a munkanélküliségi ráta pedig 2011 átlagában 10,3 százalék lehet.

MTI/Napi Gazdaság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek