Orbán Viktor: ismét munkaerőhiányra kell felkészülni
A miniszterelnök szerint a külföldiekre alapozott budapesti turizmus szenvedni fog.
Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezik a koronavírus-járvánnyal szemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Közölte: szombat reggel dönt a gazdasági operatív törzs a hitelmoratórium kérdésében, amelynek ma az a lényege, hogy a családok és a vállalkozások a korábban felvett hiteleik törlesztésétől az év végéig eltekinthetnek. Szombaton arról kell határozni, mi lesz január 1. után, folytatódjon-e, illetve mely részeiben folytatódjon a hitelmoratórium.
A gazdasági adatokról szólva kiemelte: míg januárban 4 millió 458 ezren dolgoztak az országban, addig augusztusban ez a szám 4 millió 513 ezer volt. Az áprilisi mélyponthoz képest augusztusban 144 ezerrel többen dolgoztak, így bármennyire is meglepő, ismét munkaerőhiányra kell felkészülni.
Speciális budapesti problémaként említette, hogy a fővárosi turizmus üzleti modellje szinte kizárólag külföldiekre épül. Ezért arra biztatta az érintetteket - köztük az önkormányzatot -, hogy váltsanak, különben a szektorban dolgozó budapestieknek nem lesz munkahelyük ebben az ágazatban. Arra számít egyébként, hogy 2021-ben is a belföldi vidéki turizmus száguldani fog, a külföldiekre alapozott budapesti turizmus viszont szenvedni fog, ezért kell egy speciális program a fővárosra.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?