kapubanner for mobile

Óriáspatkány és pilóta-élőlánc az USA-ban

A Delta Air Lines Inc. több száz pilótája vonult a cég főhadiszállása elé, mivel a cég megnyirbálni készül nyugdíjalapjukat. A csődvédelem alatt álló cég és a pilóták érdekvédelmi képviselete hónapok óta tárgyal.


Annak ellenére, hogy a felek lassan megállapodásra jutnak, a pilóták felhatalmazták szakszervezetük vezetőjét, hogy hétfő után bármikor sztrájkba hívja őket. A nyomásgyakorlás a tegnapi napon érte el csúcspontját, mikor is több száz pilóta vonult fel a cég főhadiszállása előtt különféle transzparensekkel és egy tízméteres felfújható patkánnyal. A rágcsáló egy táblát tartott mancsai között melyen a következő felirat volt: csődprofit. A szakszervezet szóvivője elmondta, hogy a patkány a vállalati kapzsiság jelképe - írta az msnbc.

A pilóták a nyugdíjalapok megnyirbálása ellen emelték fel hangjukat, mindezt a cég azután akarta véghezvinni, miután már közel húsz százalékkal csökkentette fizetésüket - számolt be korábban az mfor.hu.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek