Oroszország jól fizető posztjaival csábítja a vezetőket
Londoni fejvadászok magyar gazdasági vezetőkre vadásznak, hogy a bővülő orosz vállalatok szakemberszükségletét kielégítsék. Moszkva csábítása a sokkal gyorsabb karrierútban, és a jelentősen nagyobb orosz jövedelmekben rejlik, amelyek miatt egyre több szakértő dönt Oroszország mellett - írja a Népszabadság.
Három okból dolgoznak magyarok Moszkvában: első körbe tartoznak azok az emberek, akik a Szovjetunióban tanultak, anyanyelvi szinten beszélik az oroszt, és jó helyi kapcsolatokkal rendelkeznek. Őket követték azok a külföldiek, akik egy multinacionális vállalat alkalmazottai, akiket az anyacég küldött Oroszországba. Zentai már a legújabb generáció szülöttje, akiket bármiféle korábbi orosz kapcsolat nélkül, kizárólag speciális szaktudásuk miatt kerestek meg a nemzetközi vezetőkiválasztó cégek - fejtette ki egyik kollégája.
Hák-Kovács Tamás, egy másik magyar bankár, maga pályázott bankjánál egy oroszországi állásra, és a Commerzbank magyarországi vezérigazgatójaként egyből egy jóval fontosabb posztra, a Commerzbank orosz leányvállalatának elnök-vezérigazgatói székébe került.
- Ha a Commerzbank Budapest nyújtotta lehetőségeinél többre vágyok, otthon 10-15 évig várhattam volna, amíg egy nagyobb bank kialakult hierarchiájában kerülök esetleg hasonló pozícióba. Oroszországban nem csak a piac mérete miatt lehet jelentős dolgokat csinálni. Itt most van az a korszak, amikor dollármilliárdos árbevételű vállalatoknak 31-32 éves pénzügyi vezetőik vannak, tehát egyáltalán nem jelentkeznek a nyugaton, sőt sokszor otthon is megszokott generációs problémák - hangsúlyozta Hák-Kovács.
Oroszországban figyelemre méltó eredményeket lehet elérni, és meglepő módon viszonylag kevés német pályázóval kell megküzdeni a posztokért, mivel többségük még ma is messzinek, hidegnek, és veszélyesnek tartja ezt az országot.
Az Oroszországban dolgozó magyar üzletemberek táborába nemcsak szakemberek, bankárok, piackutatók, vállalatvezetők tartoznak, hanem magyar vállalkozók is, akik ott vitték sikerre cégüket. Ott olyan lehetőségek vannak a növekedésre, amelyek Magyarországon vagy Nyugat-Európában elképzelhetetlenek.
Akik sikeresen fogtak oroszországi vállalkozásba, általában biztos nyelvtudás és helyismeret birtokában vágtak bele.
Az orosz Nidan gyümölcslégyártó egyik magyar alapítója, jelenleg vezérigazgató-helyettese azt tapasztalja, hogy a gazdaság rendkívül gyors növekedése miatt Moszkvában munkaerőhiány kezd kialakulni. Bár az egyetemet nemrég végzett fiatal orosz szakemberek nagyon jók, nincs elég felsővezető, de középvezetői szinten - például pénzügyi vezetőkből, HR-esekből, jogászokból - is hiány tapasztalható.
A fejvadászok évente 180 ezer dollár plusz prémiumért találnak csak megfelelő embert ezekre a posztokra, és a fizetéseket évente legalább tíz százalékkal emelni kell, hogy megtartsák őket. Ezért az orosz vállalatokon belül nincs is ellenállás külföldiek alkalmazásával szemben.
A fizetések a londoni vagy New York-i üzleti szféra béreihez hasonlíthatók, a személyi jövedelemadó viszont 13 százalék, ezért a nettó bér magasabb, mint a nyugat-európai vagy amerikai - fűzi hozzá Bajler Csaba.
- A befektetési bankári munkában sok függ az ügyfelekkel kialakított kapcsolatrendszertől, és vannak olyan szakterületek, amelyek korábban nem léteztek Oroszországban. Aki ezeken a területeken tíz évig dolgozott egy nagy piacon, nyelvtudás nélkül is jó álláshoz juthat - mondta Szalai Zoltán, az egyik legnagyobb orosz brókercég, a Trojka-Dialog befektetési banki részlegének vezető munkatársa.
Az ígéretes lehetőségek egyre több magyar gazdasági vezetőt vonzanak Oroszországba.
Népszabadság
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
A Google keresési adatai és a felmérések is azt jelzik, hogy egyre többen aggódnak a munkahelyi zaklatás miatt. Teljes cikk
A tanulmány szerint az informatika, a pénzügyi szolgáltatások és a könyvelés azok az iparágak, ahol a mesterséges intelligenciával kapcsolatos... Teljes cikk
A válaszadók majdnem fele szerint a pluszmunka valószínűleg rontja a teljes munkaidőben végzett állásuk hatékonyságát. Teljes cikk
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 2 hete
- Transport Coordinator 2 hete
- Így lehetsz jobb vezető nőként 3 hete
- Durva szigorítás jön a lakáshitelekre: aki nem siet, több milliót bukhat januártól 3 hete
- Megérkeztek a friss adatok: ők élnek a legjobban Magyarországon 1 hónapja
- Felmérés: ez a korosztály érezte a legnagyobb lassulást a béremelések terén 1 hónapja
- Organizational Development Manager 1 hónapja
- Nincs szánalmasabb közhely annál, hogy "ezek a mai fiatalok" 1 hónapja
- Miért nem érti meg a cégvezető a dolgozót? 2 hónapja
- Új HR vezető a Debrecen International Airportnál 2 hónapja
- Megújul a Shell Hungary vezetősége - novembertől új HR-vezető is érkezik 2 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja