Őrségváltás a KÜRT-nél
A professzionális adatmentési technológiájáról és információbiztonsági szolgáltatásairól világszinten elismert KÜRT Rt. 2004-ben ünnepli fennállásának 15 éves évfordulóját. Az ünnepélyes sajtóbejelentésen elhangzott: 2004. október 1-én a tulajdonos-vezérigazgató, dr. Kürti Sándor átadta a vezérigazgatói posztot és ezzel a cég operatív irányítását Kmetty Józsefnek, aki eddig a cég kereskedelmi vezérigazgató-helyettese volt.
A vezetőváltás mellett a KÜRT folytatja az elmúlt 2 évben végrehajtott terjeszkedést, és az 1-1 millió eurós német és osztrák beruházás után jelenleg Ázsiában és Amerikában is folytat cégalapítási tárgyalásokat.
A 15 éves KÜRT Rt. történetének első vezetőváltására került sor október elsejével azzal, hogy Kmetty József kapta meg a vezérigazgatói kinevezést. A váltás nem érinti a KÜRT tevékenységének fő irányvonalát, azaz a KÜRT Magyarországon továbbra is meg kívánja őrizni piacvezető pozícióját mind az adatmentés, mind az információbiztonság területén. Dr. Kürti Sándor, aki ezentúl a részvénytársaság elnökeként tevékenykedik, a cégcsoport jövőképének, stratégiájának kialakítását tekinti fő feladatának. "Most érett meg a helyzet arra, hogy tulajdonosként kizárólag a cég stratégiájára koncentrálhassak, és a korábbinál nagyobb távolságból kísérhessem figyelemmel a cégcsoport tevékenységét. Ez annál is fontosabb, mert a stratégiai feladatunk jóval bonyolultabb, mint azt néhány éve gondoltam volna. Három, különböző országban tevékenykedő vállalat mai és jövőbeni játszóterét kell meghatározni, nem beszélve a jövőbeni terjeszkedési terveinkről." - nyilatkozta dr. Kürti Sándor. <> A cég fejlődése: A KÜRT Rt. 1989-ben kezdte meg működését, és néhány éven belül már világszerte ismerték, elismerték adatmentési technológiáját. Jelenleg mintegy 2 000 adatmentési problémát old meg évente. A KÜRT, az adatmentés mellett, 1997 óta az informatikai biztonsági technológiák fejlesztésével is foglalkozik és jelenleg több mint 50 sajátfejlesztésű terméket értékesít ezen a piacon.
Kmetty József (36) 1991-ben csatlakozott a KÜRT csapatához, ezt megelőzően már a Magyar Optikai Műveknél az adattárolás technológia fejlesztésén dolgozott. 1996-ban a KÜRT tulajdonosai delegálták az AST magyarországi disztribúciójának vezetésére, a G70 kft ügyvezetői székébe. Kmetty József 1998-ban az időközben részvénytársasággá alakult KÜRT kereskedelmi vezérigazgató-helyettesi posztjára tért vissza és a KÜRT igazgatóságának tagjává választották. Szellemi atyja és egyik kidolgozója volt a KÜRT információbiztonsági portfoliójának, amely azóta a KÜRT sikeres üzletágává vált, és amelynek révén ma a KÜRT elismerten a hazai információbiztonsági piac vezető tanácsadó és szakértő vállalata. <> A KÜRT számos díjat nyert az elmúlt években is, 2003-ban az Informatikai Biztonsági Technológia kifejlesztéséért Informatikai Innovációs Díjat kapott. Az idei évben Kürti Sándor a köztársasági elnöktől átvehette a Széchenyi-díjat. Az informatikai fejlesztésekben élen járó cég jelenléte a nemzetközi piacokon is folyamatosan bővül: saját leányvállalatot alapított Németországban (2003) és Ausztriában (2004), valamint további tárgyalásokat folytat ázsiai és amerikai partnerekkel.
A KÜRT története számokban:
- 3 ország: Magyarország - KÜRT Rt., Németország - KUERT Datenrettung Deutschland GmbH, Ausztria - KUERT Information Management GmbH
- 15 év
- 60 nagyvállalat és pénzintézet, mint információbiztonsági referencia
- 180 információbiztonsági projekt
- 25 000 megsemmisített adattároló
- 30 000 adatmentés
- 150 000 gigabájt mentett adat (idén eddig 48 000 gigabájt) <>

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?