kapubanner for mobile

Orvosi eszközöket gyártó üzem létesül Gödöllőn

A Samyang Biopharm 8,6 milliárd forintos beruházással orvosi eszközöket gyártó üzemet hoz létre Gödöllőn, amely első körben 55 munkahelyet teremt, ehhez a kormány 1,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A koreai beruházások a legmagasabb technológiai színvonalat hozzák, komoly kutatás-fejlesztési eredményeken alapulnak és magas hozzáadott értékükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása gyorsan menjen végbe - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a dél-koreai Samyang Biopharm magyarországi beruházásának bejelentésén.

Szijjártó Péter szöuli tárgyalásait felidézve elmondta, a koreai vállalatok továbbra is kedvező véleménnyel vannak a magyar beruházási és gazdasági működési környezetről, a következő hónapokban több százmillió eurónyi koreai beruházás érkezik Magyarországra.

A gödöllői a Samyang-csoport orvosi eszközgyártási divíziójának első európai gyára, egyben az első koreai gyógyszeripari beruházás Magyarországon.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a koronavírus-járvány időszakában egyértelművé vált, hogy milyen nagy jelentősége van az egészségügyi gyártási kapacitásoknak, ez a beruházás csökkenti Magyarország kitettségét a nehéz időszakokban is.

A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy 2014 óta minden évben megdől a Magyarországra irányuló beruházások rekordja, valamint a magyar export rekordja.

A beruházási és befektetési környezetnek, a magas színvonalon teljesítő magyar munkaerőnek, a folyamatosan csökkenő adóterhelésnek, a széleskörű beruházás-ösztönzési támogatási rendszernek és a politikai stabilitásnak köszönhetően minden idők legtöbb beruházása érkezett tavaly az országba. Ugyanakkor 2019 volt az első olyan év, amikor nem a német befektetők hozták a legtöbb beruházást, a koreai vállalatok átvették a vezetést - tette hozzá.

Tavaly több mint 2,5 milliárd eurónyi beruházásról hoztak döntést koreai vállalatok, amely az összes tavalyi magyarországi beruházás 48 százaléka, és ezeknek a koreai befektetéseknek eredményeképpen létrejött munkahelyek száma meghaladta a 4500-at - ismertette a miniszter.

Szijjártó Péter megjegyezte, sok vitát generált, amikor 2010-ben a magyar kormány elkezdte a keleti nyitás politikáját.

Ma már látszik, hogy az ázsiai, távol-keleti vállalatok szerepe globálisan egyre nő, az általuk képviselt technológiai színvonal egyre magasabb, és egyre több esetben vetik meg a lábukat az európai piacon. Globálisan a beruházások 58 százalékát keleti tőkéből hajtják végre, és csak 40 százalékát nyugatiból - fejtette ki.

A külügyminiszter képmutatásnak nevezte, hogy azok a nyugat-európai országok, amelyek bírálják a keleti nyitás politikáját, a legnagyobb lendülettel vetik be magukat a keleti beruházásokért folyó versenybe.

Om Te Ung, a Samyang Biopharm Korea elnöke videoüzenetében hangsúlyozta, európai terjeszkedésükhöz területet keresve kiváló helyszínnek találták Magyarországot. Döntésükhöz hozzájárult a beruházás aktív támogatása, amit megköszönt a kormányzatnak.

Vécsey László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője kiemelte, Gödöllő és környéke évtizedek óta fontos szerepe játszik a hazai gyógyszeripari termelésben és kutatás-fejlesztésben. Mint mondta, a Samyang a legnagyobb múltú koreai cégek közé tartozik, egyik üzletága már egy évtizede jelen van Magyarországon, az új beruházással magas technológiai színvonalat, szervezeti és munkakultúrát hoz, ezzel tovább erősödik a térség gazdasági potenciálja.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk